Mick Schumacher folytatta dominanciáját a nürburgringi Formula-3-mas hétvégén, ugyanis a német tehetség az első futam után a második futamot is megnyerte. A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fiának még arra is esélye van, hogy a hétvége összes futamát megnyerje, ugyanis a harmadik és egyben utolsó futamon is az első rajtkockából fog majd indulni. A második futamon […]
Mick Schumacher hazai környezetben szerezte meg a győzelmet a Formula-3 első futamán a Nürnburgringen. A német fiatal már az első kanyarban átvette a vezetést a csapattársától. Mick Schumacher rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását Premás csapattársa, Robert Shawartzman mögül. A német pilóta jobban kapta el a rajtot és már az első kanyarban meg tudta előzni […]
Dan Ticktum szerint egy év a japán Super Formulában a lehető legjobb F1-es felkészítés lenne számára. Ami 2019-es lehetőségeit illeti, az F3-as bajnokság jelenlegi éllovasa nagyon a Super Formula felé kacsintgat, ahol már idén is rajthoz állt két fordulóban a Team Mugennel – azzal a Honda által hajtott csapattal, ahol Pierre Gasly a 2017-es szezonját […]
A Red Bull Junior Team versenyzője, Dan Ticktum nem ülhet autóba a most zajló hungaroringi F1-es, szezonközi teszten. A Red Bull szerette volna kipróbálni a fiatal versenyzőt, az FIA azonban nem adott erre engedélyt, mivel Ticktumnak nincs elegendő mennyiségű szuperlicensz pontja ehhez. A 2019-es F1-es indulás is szóba jött Ticktum kapcsán, ehhez azonban F1-es szuperlicenszre […]
A Red Bull megerősítette, hogy nem a junior pilótájuk, Daniel Ticktum fogja átvenni a Formula 2-ben eltiltott (és a csapatától kirúgott) Ferrucci helyét a Tridentnél. Ticktumot korábban úgy emlegették, mint aki Brendon Hartley helyére érkezhet a Toro Rossohoz 2019-re. Még ha meg is nyerné a Formula 3-as bajnokságot, akkor sem lenne elég szuperlicensz pontja a […]
A Red Bull szerint nem helyes az, hogy a Formula 3-as bajnoki címért harcoló, Daniel Ticktum nem tesztelhet Forma-1-es autót, mert nincs elég pontja, a Forma-1 –es szuperlicenchez. A Makaói Nagydíj és a McLaren BRDC díjának győztese, Daniel Ticktum mindent megtesz azért, hogy jövőre bemutatkozhasson a Torro Rossónál. Most viszont egy hatalmas akadály hátráltatja az […]
Akadályba ütközött a Red Bull legújabb F1-be tartó üdvöskéje kapcsán. Az energiaitalosok már azon tűnődnek, ki ülhet be legközelebb a Toro Rossóba, leginkább Brendon Hartley helyére. A következő e célre kiszemelt Red Bull junior a 19 éves Daniel Ticktum, aki jelenleg az F3-ban szerepel. Pár éve arról lett ismert, hogy egy időre eltiltották az autósporttól, […]
Az F3-as bajnoki címért harcban lévő Dan Ticktum arra is esélyes, hogy 2019-ben már a Toro Rosso versenyzője legyen, Brendon Hartley helyén. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint Ticktum készen állhat az F1-es szereplésre 2019-re. „A Norisringen valaki beleszállt hátulról (a második versenyen – a szerk.), őt (Ticktumot) kórházba vitték, de azt mondta újra […]
Szombaton Dan Ticktum volt az úr a Hungaroringen, vasárnap Enaam Ahmed iskolázta le az F3-as mezőnyt (kétszer is). Mindketten britek és mindketten tehetségesek, ám nagyjából ennyiben ki is merültek a hasonlóságok. Ticktumot 2015-ben egy évre eltiltották mindennemű autóversenyzéstől, amikor egy nemzeti bajnoki futamon tíz autót megelőzött a safety car alatt, majd szándékosan beleütközött egyik versenytársába. […]