Sajtóértesülések szerint a Red Bull és Porsche hamarosan egyességre juthat egymással. A két fél 2026-os szezontól közösen harcolhat majd a sikerekért a Forma-1-ben, ha sikerül dűlőre jutniuk egymással. Minden évben felröppen a pletyka, hogy a Volkswagen konszern csatlakozik az autósport királykategóriájába, mint motorgyártó. Azonban most a Porshce szándéka eléggé valósnak tűnik, ugyanis az új motorformula […]
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen szerint teljesen más a kapcsolata a jelenlegi motorbeszállítójukkal, a Hondával, mint korábban a Renault-val volt, akikkel korábban a Milton Keynes-i istállóval négy egyéni és konstruktőri világbajnoki címet nyertek 2010 és 2013 között. Azonban a sok siker ellenére a két fél haraggal vált el egymástól, miután a turbóhibrid éra során […]
Nem sokkal a Formula 1-es Brit Nagydíj kezdete előtt került nyilvánosságra az a hír, miszerint a TikTok is csatlakozott az Aston Martin támogatói közé. A közösségi oldal matricái az AMR21-ek fejvédőin, valamint a glóriájuk belső részein lesznek majd láthatóak. A két fél együttműködésének már meg is van az eredménye, ugyanis a silverstone-i istállónak már saját […]
Az Aston Martin csapata bejelentette a legújabb partnerét, a Racing Prideot. A silverstonei istálló ezen együttműködésének a célja pedig nem más, mint a sokszínűség népszerűsítése a motorsport világán belül. A Racing Pride nevezetű cég 2019 óta létezik és nemrégiben állapodtak meg a brit Stonewall nevezetű vállalattal. Ezen mozgalom azon célból jött létre, hogy felhívja a […]
A Haas csapatfőnöke Günther Steiner szerint a Forma-1 vezetői fontolóra fogják venni a Német Nagydíj visszahozását miután Mick Schumacher személyében egy nagy népszerűséggel és rajongótáborral rendelkező német pilóta csatlakozott a sportágba. A legutóbbi Német Nagydíjat a Hockenheimringen rendezték még 2019-ben és egy nem is akármilyen esős futamnak lehettünk szemtanúi. Ugyan a Forma-1 mezőnye a tavalyi […]
A Mercedes az idei szezonban a Racing Point és a McLaren rendelkezésére fogja bocsájtani tesztpilótáikat, Stoffel Vandoorne és Esteban Gutiérrez személyében. A brackleyi istálló a csütörtöki nap folyamán jelentette be a hírt. A belga és a mexikói versenyző is megfordult már a Forma-1-ben. Vandoorne a McLarennél húzott le két teljes szezon 2017-ben és 2018-ban, amíg […]
Az Aston Martin ügyvezető igazgatója, Andy Palmer hivatalosan is távozik a brit autómárka elélről. A helyét pedig az AMG jelenlegi vezetője, Tobias Moers veheti majd át a helyét. A brit autómárka egy újjászervezésen megy keresztül, ugyanis az utóbbi években az eladásiak olyannyira visszaestek, hogy 2018-ban a cég 4,3 billió fontos értéke 540 millió dollárra esett […]
A Red Bull megerősítette, hogy további két évre hosszabbították meg a szerződésüket a jelenlegi olaj beszállítójukkal, az ExxonMobil-lal. Az amerikai olajcég és a milton keynesi istálló együttműködése a 2017-es szezonban vette kezdetét. A Bikák azóta már a Renault hajtásláncai helyett már a Hondáét használják, amikkel Max Verstappen három versenyt is meg tudott nyerni a tavalyi […]
Mint ismert Roy Nissany lett a Williams tartalékpilótája idén. Az ő érkezésével egyidőben egy izraeli támogató érkezését is bejelentették, az Israel Star-Up Nation személyében. Az új szponzor számára nem újdonság a sportvilág, ugyanis hasonló néven a legmagasabb szinten jegyzett kerékpáros csapattal is rendelkeznek. Ezen megállapodás pedig marketing és termékfejlesztési kapcsolatot is jelent majd a két […]