Mi történik a nem is titkoltan Lotus rajongó újságíróval a Red Bull Ring paddockjában, ha épp a kedvenc csapata pólójában feszít, és a közelben Steve Nielsen telefonál? Odaint, hogy várjak már kicsit, amíg befejezi, mert mutatna valamit. Az egykoron rendőrnek tanult Steve egyébként a 80-as évek közepén már a legendás Team Lotus tesztcsapatát irányította, majd […]
Colin Chapman csapata, a legendás Team Lotus sosem ment a szomszédba az új ötletekért, így esett meg, hogy gázturbinamotoros versenyautót indítottak előbb az Indy 500-on, majd később a Forma-1-ben. Arról nem is beszélve, hogy Indianapolisban még négykerék meghajtású is volt a dolog, és ekkor fejlettnek volt mondható a Lotus 56 aerodinamikailag is. A csapat Graham […]
Enzo Fittipaldi bejelentette, hogy kiszállt a Ferrari Versenyzői Akadémiájáról, hogy elfogadhasson egy lehetőséget Amerikában. A Scuderia junior programjához 2016-ban csatlakozott, tavaly az FIA Formula 3-ban indult, a Forma-1 egyik betétszériájában, korábban meg sikeres volt a német és az olasz F4-ben, 2018-ban pedig második lett a Premával a Formula Regional European bajnokságban. Tavaly már a HWA-nál […]
Pietro Fittipaldi 2021-ben szeretne versenyezni, de ugyanakkor egy lábbal maradna a királykategóriában is. Az F1 legenda, Emerson Fittipaldi unokája idén a két utolsó futamon indulhatott a Haasszal, Romain Grosjean balesete után. Abu Dhabi után így nyilatkozott: „Elégedett vagyok a teljesítményemmel, Kevin Magnussenhez mérve.” 2021-re Fittipaldinak még nincs teljes értékű versenyülése, és idén sem versenyzett, de […]
Romain Grosjean elárulta, hogy Forma-1-es karrierje utolsó versenyén a hétvégén azért nem indul, hogy hosszabb távon is megőrizhesse az egészségét. A francia a vasárnapi Szahír Nagydíjat a partvonalról figyelte csak, és a legnehezebb, de legbölcsebb döntést hozta meg akkor, amikor hazatért Svájcba ahelyett, hogy megégett kézzel visszatérjen a Haas volánja mögé Abu Dhabiban. A 34 […]
Kevin Magnussen megvédte állandó csapattársa, Romain Grosjean bahreini helyettesítőjét. A dán pilóta elégedett a szombati teljesítményével, hiszen 16. lett. Úgy véli, hogy a Haas autójával ez jó ideje a legjobb teljesítménye, miután épp csak lemaradt a Q2-ről, majdnem kiütve ezzel Alexander Albont a Red Bullban: „Közel voltam, majdnem megelőztem egy Red Bullt is.” Másrészt Magnussen […]
Günther Steiner kiakadt azon kritikákra, amelyek nem értettek egyet azzal, hogy a sérült Romain Grosjean helyére Pietro Fittipaldi ülhet be a hétvégi bahreini futamon. A 24 éves Fittipaldi az ismert brazil F1 legenda Emerson unokája, és számos alkalommal tesztelt velük, bár 2020-ban nem vezetett még F1-es autót. A Haas csapatfőnöke ugyanakkor emlékeztetett arra mindenkit, hogy […]
A brazil Pietro Fittipaldi debütál a Forma-1-ben a Haas F1 csapatával a Szahír Nagydíjon december 6-án, így ő helyettesíti a sérült Romain Grosjeant. Ő kézsérülést szenvedett a múlt hétvégi Bahrain Nagydíjon. Emiatt nem tud részt venni a FIA Forma-1 bajnokságának a 16. fordulóján, amely ugyanezen pályán kerül megrendezésre, bár más pályakialakítással. A 24 éves Fittipaldi […]
Alexander Wurz, korábbi Forma-1-es versenyző fia is megkezdte az útját a királykategória felé. A 14 éves Charlie Wurz is egyike azon jelölteknek, akik csatlakozhatnak a Ferrari egyre lenyűgözőbb versenyzői akadémiájának. A program gyümölcsöző, és olyanoknak segített már mint Charles Leclerc, de most már Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Shwartzman is kopogtatnak a száguldó cirkusz […]