A McLaren csapatfőnöke Eric Boullier elutasította azon feltételezéseket, miszerint a kétszeres világbajnok kezelhetetlen lenne. Szerinte csak a sikertelenség okozta frusztráció látszik a spanyolon. Alonso jövője a McLarennél továbbra is kétes, ugyanis jelenlegi szerződése az idei év végén lejár. Nemrég saját maga nyilatkozta azt, hogy nyitott bármilyen lehetőségre, hogy újra az élen találja magát, hiszen három […]
Yusuke Hasegawa, a Honda Forma-1-es projektjét vezető japán szakember megerősítette, hogy nem állnak le erőforrásuk fejlesztésével: még két vagy három nagyobb frissítést érkezhet még a 2017-es évben. Hasegawa elmondta, hogy a további fejlesztésekkel a szezon elején tervezett négy változtatás helyett ötöt vagy hatot fognak eszközölni. „További két lépést fogunk tenni, de akár három is lehet. […]