Nem rég mutattuk meg a Forma-1-es versenyzők karácsonyi posztjait, közben pedig előkerült Bernie Ecclestone is! Fabiana és Bernie Ecclestone is közzétettek egy karácsonyi fotót, stílusosan a karácsonyfa előtt, immáron hárman, közös kisfiukkal. Alexander Charles Ecclestone (vagyis ACE) júliusban született, ő a 90 éves Bernie első fia, három immáron felnőtt lánya után. Mr. E. felsőjét elnézve, […]
Születésnapján a Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone kifejtette, hogy elmebetegség volt átváltani a mai erőforrásokra és szabályzásra. A svájci Blicknek nyilatkozott: „Amikor bemutatták ezeket a hibrid motorokat 2014-ben, egyből mondtam a szabályalkotóknak, hogy ez őrültség, hiszen a Mercedes mindent megnyer majd. Addig a rajongók szerették ezt a sportágat, imádták a zajt, a versenyzők pedig hősök […]
Mint arról már beszámoltunk, megszületett a 89 éves Bernie Ecclestone negyedik gyermeke, Ace (=ász). Nem Ace azonban a baba hivatalos neve. A legifjabb Ecclestone teljes neve: Alexander Charles Ecclestone. E nevek kezdőbetűiből áll össze az Ace név, mely egyébként Kimi Räikkönen kisfiának, Robinnak is a második neve. A kis Ace Ecclestone első fia, akinek édesanyja […]
Friss hír érkezett: megszületett a 89 éves Bernie Ecclestone kisfia, aki a szüleitől az Ace keresztnevet kapta. Édesapja nagyon büszke az első fiára, hiszen eddig lányokkal adományozta meg a Forma-1 volt urát a sors. Ace Ecclestone édesanyja, a 44 éves Fabiana is elégedett, hiszen a szülés mindenféle gond nélkül zajlott, csupán 25 percbe telt.
Az Ecclestone-család is menekül a koronavírus elől, így a Forma-1 korábbi ura az ötödik hónapban járó állapotos feleségével, Fabianával Brazíliából visszatérnek Svájcba. A 89 éves Bernie és 44 éves felesége a koronavírus miatti korlátozások végett nem hagyhatta el hónapokig a farmjukat, amely Sao Paolo északi részén található. A milliárdos ott jelentette be azt is pár […]
Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi első számú embere, még mindig fitt és korához képest igencsak a toppon van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy kiderült, Mr. E 89 évesen ismét apai örömök elé néz! Az F1-Insider.com számolt be róla és más hiteles források is megerősítették, hogy Bernie Ecclestone felesége, Fabiana gyermeket vár. Ecclestone a […]
A Forma-1 korábbi főnöke, Bernie Ecclestone, és felesége Fabiana, beszéltek arról az időről, mikor, hogy Fabiana édesanyját, vagyis Ecclestone anyósát elrabolták 2016-ban, Sao Paoloban. Aparecida Schunkot otthonából rabolták el magukat futárnak kiadott férfiak 2016 júliusában. Bekopogtak hozzá, leütötték és betették egy autóba. Bernie és Fabiana a Telegraphnak elmondták, épp Budapesten tartózkodtak a Magyar Nagydíj okán, […]
Amilyen közel került pár éve a tűzhöz, most annyira eltávolodott az F1-től Carmen Jorda. Az azonban közismert, hogy jó kapcsolatot ápol Bernie Ecclestone-nal, és feleségével, Fabianával. Úgy fest, hogy most együtt is nyaralnak Ibizán, Carmen Instagram bejegyzése alapján pedig ő épp Fabiana Ecclestone-tól tanul szörfözni. A videó tanulsága szerint pedig Mrs Ecclestone-nak ez tényleg egészen […]