A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kiállt a Ferrari jelenlegi csapatfőnöke, Mattia Binotto mellett azokkal az állításokkal szemben, amelyek szerint fejeknek kellene hullania Maranellóban. A 2016-os világbajnoka Zandvoort után az olasz csapatot szidta, és kitartott amellett, hogy még a Formula 2-es és Formula 3-as csapatok is jobban kezelték eddig a versenystratégiát és a boxkiállásokat, mint a […]
A W Series versenyzői, Abbi Pulling, Chloe Chambers és Tereza Babickova (nyitóképen), valamint a Formula 4 és Formula Regional versenyző Hamda Al Qubaisi még ebben a hónapban részt vesznek egy Formula 3-as teszten a franciaországi Magny-Cours-ban. Az FIA Formula 3 promóterei bejelentették, hogy a négy hölgy 2022. szeptember 16-án és 17-én Franciaországban ül majd F3-as […]
Zsinórban második főfutamos győzelmét aratta Zane Maloney, Belgium után Hollandiában is ő kerekedett felül, Victor Martins-t és Franco Colapintót megelőzve. A pole pozíciót is Maloney szerezte meg pénteken, így ő kezdett az élről, mellőle pedig Martins rugaszkodhatott el. A második sorból Crawford, illetve Stanek rajtolt. A legjobban Martins jött el, a lendülete pedig elég volt […]
A Formula 3 holland sprintversenyén hazai győzelem született, legalábbis ami a csapatot illeti, ugyanis Caio Collet az első helyre kormányozta az MP Motorsport autóját. A második helyen Correa futott be, ezzel pedig első dobogóját szerezte visszatérése óta. Correa is kezdett az élről, mellőle pedig a csapattárs Gregoire Saucy rajtolt. Előbbinek sikerült megtartania az első helyet, […]
David Schumacher a Formula 3 imolai hétvégéje után Zandvoortban is versenyezni fog a Formula 3-ban. A DTM-ben versenyző német fiatal ismét a Charouz Racing System egyik autóját vezetheti majd. Ralf Schumacher fiának felejthető egy időszaka volt az F3-ban, ugyanis sorra váltotta a csapatokat egymás után. 2020-ban a Charouznál kezdte meg a szezont, majd a Carlinnál […]
Nagy hétvége előtt áll Sebastián Montoya.Sebastián Montoya. Az ex-F1-es Juan Pablo Montoya fia ugyanis a Campos Racinggel ejtheti meg a Formula 3-as debütálását a széria soron következő zandvoorti hétvégéjén. A kis Montoya 2020-ban kezdte meg formula autós karrierjét az olasz Formula 4-ben, ahol a második évében a 4. helyen zárta az összetettet. Idén már a […]
Juan Manuel Correa Formula 3-as pilóta, akinek ugyanaz a fizioterapeutája, mint Oscar Piastrinak, és az Alpine-t hibáztatja a folyamatban lévő szerződéses vita miatt. Amikor bejelentették, hogy Fernando Alonso 2023-ra az Aston Martinhoz igazolt, az Alpine lépett, és megerősítette, hogy tartalékpilótájuk, Piastri lépne a megüresedett helyre. Ugyanakkor Piastri erre a sajtóközleményre úgy reagált, hogy tagadta, hogy […]
A Trident versenyzője, Zane Maloney nyerte a Formula 3 főversenyét Spa-Francorschampsban. A rajtot nagy szerencsére megúszta baleset nélkül a mezőny, de az összes régióban őrült csatákat vívtak a pozíciókért. Zane Maloney szabálytalanul előzte meg a pole-ból induló Caio Collet-t, aki emiatt a 2. körben kénytelen volt visszaadni a pozíciót. A pálya utolsó szakaszában Kush Maini […]
A 17 esztendős Oliver Bearman élete első Formula 3 győzelmét ünnepelhette, ráadásul nem is akármilyen verseny végén. Izgalmas versenyre volt kilátás a hétvége nyitóversenyén, hiszen a bajnoki éllovas versenyzők csak a mezőny végéről indulhattak gyenge időmérős szereplésük miatt. Arthur Leclerc a 20., Isack Hadjar a 23., Victor Martins pedig a 24. helyről kezdhetett csak. A […]