A Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerint eléggé valószínútlen, hogy egyetlen éjszaka képesek lesznek behozni a Ferrarival szembeni lemaradásukat. Az ötszörös világbajnok azért nyilatkozta ezt, mert az Azeri Nagydíj második szabadedzésén, durván hét tized másodpercet kapott Charles Leclerctől. A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az első szabadedzést törölni kellett, miután George Russell felszedte a pálya […]
A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy minden esélye megvan arra, hogy megszerezze a hőn áhított bajnoki címet a Ferrarival. A német klasszis zsinórban négy bajnoki címet tudott szerezni a Red Bull-lal 2010 és 2013 között. Azonban a legutolsó két Ferraris évében a szezon második felében úszott el az a bizonyos bajnoki cím. […]
Antonio Giovinazzi szerint teljesen normális a jelenlegi hátránya csapattársához képest az első teljes Forma-1-es idényében. Az olasz pilóta két versenyzés nélküli év után kapta meg 2019-re az Alfa Romeo ülését, ám az első három futam azt mutatta, hogy elég jelentős lemaradása van finn világbajnok csapattársához képest. Räikkönen mindhárom futamon pontot szerzett, és két időmérőn is […]
Alain Prost idén elérhetetlennek tartja a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármast a Renault számára. A legendás négyszeres világbajnok tanácsadóként dolgozik a francia gyártóként, mely csapatnak az volt az idei legfőbb célja, hogy közelebb zárkózzanak a három nagy csapathoz. „Realistának kell lenni, a három élcsapat elérhetetlen idén. Minden arról szól, hogy megpróbálunk közelebb zárkózni hozzájuk.” – […]
Günther Steiner visszavágott és most ő kritizálta a Renault-ot és annak üzleti modelljét. Az olasz szakember ugyanis úgy véli, a jelenlegi működése mellett a francia istálló sosem fog nyerni. A Renault eddig nem igazán tudott előre lépni, ahhoz képest, hogy tavaly a középmezőny legjobbjaként a negyedik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban, azóta folyamatos meghibásodások, kiesések […]
Toto Wolff úgy véli, hogy az Egyesült Királyság kiszállása az Európai Unióból (Brexit), könnyen a Ferrari és az Alfa Romeo malmára hajthatja a vizet. A Mercedes csapatfőnöke elmagyarázta, hogy a jelenlegi állapotok, egyfajta rémálom forgatókönyvet festenek le az országban állomásozó Formula 1-es csapatok számára, ám a ‘Ködös Albionon’ kívüli bázisok nagyon jól is járhatnak, kiváltképp […]