Az ismert német túraautós sorozatnak, a DTM-nek lehet, hogy érdemes lenne lenne a túlélése érdekében átvenniük a GT3 szabályrendszerét, állítja Gerhard Berger. Az egykori Forma-1-es versenyző ma már a széria irányítója, és 2021-re úgy fest jelenleg, hogy az Audi kiválása után csak egy márka maradna. A híresztelések szerint így természetesen a BMW sem maradna, és […]
Az Audi Sport első embere, Dieter Gass arról számolt be, hogy 2020-tól már nem lesznek csapatutasítások a DTM-ben. Gass elárulta, hogy a döntést tavaly hozták meg az ITR tanácsadó testületével és a BMW Motorsporttal közösen. „Megegyeztünk az ITR-rel és a versenytársunkkal, hogy idéntől nem lesznek csapatutasítások” – mondta Gass a Motorsportnak. „Ez Gerhard Berger [az […]
Az ITR közzétette a DTM új versenynaptárát a 2020-as szezonra, ám hiába a frissítés, máris kétségek merültek fel néhány fordulóval kapcsolatban. A tervezett szezon júliustól novemberig tart majd, tíz versenyhétvégét magába foglalva. A helyszínek tekintetében Németország és a Benelux államok lesznek a középpontban, ami azt jelenti, Brands Hatch és Anderstorp nem térhet vissza, Monza és […]
A Nürburgring lesz a DTM előszezoni tesztjének házigazdája, jelentette be a sorozat promótere, az ITR. A gyakorlásra eredetileg március közepén került volna sor Monzában, de ezt később elhalasztották, majd törölték. Másodlagos helyszínként a Hockenheimringet jelentették be a németek, de a teszt végül ott sem valósulhatott meg. Bár már megjelent az új versenynaptár, még ez sem […]
A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock szerint jó lenne, ha az új naptártervezet ellenére nem menne Németországon kívülre a DTM. Már a szezon előtti tesztet is el kellett törölni, azóta pedig a szezon felét későbbre halasztották a DTM szervezői. Márciusban megjelent az új versenynaptár, a tíz verseny helyszínből pedig változatlanul hat található Németországon kívül. Ebből […]
A BMW Motorsport úgy nyilatkozott, hogy meglepődött azon, hogy az Audi úgy döntött, hogy az év végével kiszállnak a DTM-ből. A BMW az Audival, a DMBS-sel és az ITR-rel alkották gyakorlatilag azt, amit DTM-ként ismerünk ma, ezek a felek vesznek részt a döntések meghozatalában, a szabályok megváltoztatásában, illetve egyeztetnek a logisztikáról, reklámokról és a pénzügyi […]
Az Audi bejelentette, hogy a 2020-as szezon végén kiszállnak a DTM-ből, mivel a márka a jövőben a karbon semleges versenyzést részesítené előnyben, és így is csökkenteni kívánják az ökológiai lábnyomukat. Az Audi AG igazgatótanácsa leszögezte, hogy a döntésüket a várható gazdasági és pénzügyi helyzetet vették figyelembe, amely kialakul majd a COVID-19 járvány után. 2021-től a […]
A DTM sorozat rendezője, az ITR is meghozta a döntést, miszerint elmarad a bajnokság előszezoni tesztje. A gyakorlást négy naposra tervezték Hockenheimben, március 16. és 19. között rendezték volna. A koronavírus terjedése miatt azonban csak az esemény törlése lehetett megoldás. AZ ITR igazgatója, Marcel Mohaupt így kommentálta a döntést: „Az emberek egészsége és biztonsága a […]
A DTM promótere, az ITR megerősítette, hogy a következő hónapra tervezett monzai előszezoni tesztjük elmarad, mert aggódnak a koronavírus helyzet miatt Észak-Olaszországban. A három napos tesztet eredetileg március 16-18 között akarták itt tartani, helyette most német földön lesz, Hockenheimben, március 16-19 között. Mindettől függetlenül a jelenlegi elképzelések szerint a június 26-28. között tervezett futamot megtartanák […]