Az egykori Forma-1-es versenyző, Jaime Alguersuari, elmondása szert, bábnak érezte magát a sportban. A most 28 éves spanyol két és fél szezont töltött a Forma-1-ben, majd belekóstolt a Formula E-be is, míg nem 2015-ben teljesen felhagyott a versenyzéssel. Azóta DJ karrierjével foglalkozik, illetve a hetekben jelent meg spanyol nyelvű önéletrajzi könyve „Reinvéntate” címmel, ami nagyjából […]
Az egykori Forma-1-es versenyző, Jaime Alguersuari 2011-ben volt utoljára az F1-es mezőny tagja. Miután a Toro Rosso megvált tőle, a Pirelli F1-es tesztpilótája lett, majd a Formula E-be igazolt. A szezont azonban egészségügyi okokra hivatkozva már nem fejezte be, és itt véget is ért versenyzői pályafutása. Alguersuari ettől fogva zenei karrierjére fókuszál, és immáron DJ […]
A spanyol közszereplő szerint, amennyiben Fernando Alonso még szeretne komolyabb eredményeket elérni a Forma-1-ben, sürgősen változtatnia kell a hozzáállásán. Vitathatatlan, hogy Alonso karrierje folyamán három hatalmas hibát is elkövetett: az egyiket, amikor otthagyta a McLarent 2007-ben, a másikat, amikor elvált a Ferraritól 2014-ben, a harmadikat pedig, mikor becsatlakozott a bukásra ítélt McLaren-Honda projektbe. „Bár kétszeres […]
Íme a 16 éves Jaime Alguersuari, még tetoválások nélkül, Formula Renault-s versenyzőként. És így fest Alguersuari, azaz DJ SQUIRE View this post on Instagram Another great Burn! Thank you @burningman and all the great people i ve met during his unbelieveable week. Its been a hell of a ride and feeling so happy and in […]
A sorozat szervezői bejelentették, hogy miután nem annyira népszerű a fiatal pilóták körében a sorozat, már nem indítják útjára a 2018-as szezont. Az RPM-MKTG 1998 óta promótere a bajnokságnak, amelynek a neve az első időkben World Series by Nissan volt. A fő ok, amiért most abbahagyják, hogy csökken a nevezők száma, másrészt 2015 végén a […]
A 32. Magyar Nagydíj mellett bizony már a GP Afterparty rendezvénysorozat is komoly hagyományokkal bír Magyarországon. A Symbol Budapest már évek óta szervezi ezt, és számtalan pilóta ment a Bécsi útra szórakozni, kikapcsolódni a verseny után. Egyedülálló kezdeményezés volt az is a szervezőktől, hogy rendre aktív, vagy visszavonult Forma-1-es versenyzőket, vagy hozzájuk köthető híresség voltak […]
Ahogy azt tegnap már bejelentettük, jegyeket nyerhettek tőlünk a 32. Magyar Nagydíjra, illetve az azt követő GP Afterpartyra. Mivel már csak néhány nap és itt vannak ezen események, az idő rövidsége miatt már nem találtunk ki kreatív feladatokat. Semmi más dolgod nincs, mint likeold a facebook oldalunkat, ezt a cikket (nyugalom, kiemeltük!) és buzdítsd erre […]