A Brawn GP egykori versenymérnöke, Jock Clear szerint Rubens Barrichello kora nagy szerepet vállalt abban, hogy a brazil pilóta nem tudta megnyerni a Formula 1 2009-es kiírását. Barrichello – aki még 1993-ban mutatkozhatott be az autosport királykategóriájában – a gyári Hondából lett Brawn GP-vel került a legközelebb a világbajnoki cím megszerzéséhez a 2009-es szezonban. A […]
Jock Clear csak ámulni és bámulni tud Mick Schumacher idei teljesítményén, ugyanis a Haas német pilótája eddig magabiztosan veri a szintén újonc csapattársát, Nikita Mazepint. A tapasztalt brit szakember – aki többek között a Brawn GP-nél is dolgozott már – fontos szerepet játszik a Ferrari akadémistáinak életében, ugyanis ő a fiatal pilóták mentora. Ebből kifolyólag […]
A Mercedes korábbi versenymérnöke, Jock Clear – aki egyben Nico Rosberggel is dolgozott együtt – kitálalt és elmondta, hogy a látszat ellenére közel sem volt annyira fényes a kettejük kapcsolata. Clear 2009 végén csatlakozott a gyári csapatként visszatérő Mercedeshez, miután a BAR és a Brawn GP alkalmazásában állt, mégis legnagyobb eredménye 1997-re datálható, ahol Jacques […]
Günther Steiner cáfolja azt, hogy eladták volna a Haast a csapat egyik pilótájának, Nikita Mazepin apjának. Mint az ismeretes, az orosz milliárdos, Dmitry Mazepin már így is a kis amerikai csapat főszponzora, az Uralkali cégén keresztül. A helyzet kifejezetten különleges, hiszen az újonc Mazepin csapattársa Mick Schumacher, aki pedig közel áll az alakulat egy másik […]
Jövőre debütál a Forma-1-ben Mick Schumacher, és most az is kiderült, hogy ki lesz az a személy, aki segít majd neki abban, hogy felvegye az F1 ritmusát. A dolog pikantériáját az adja, hogy a német legszorosabb munkatársa kis túlzással egykoron utálta az édesapját, Michael Schumachert. A Ferrari mindent elkövet annak érdekében, hogy Schumacher minél jobb […]
Charles Leclerc feltárta milyen minősítésben segíti Jock Clear idén a munkáját. A monacói versenyző elárulta, a brit mérnök abban ad neki tanácsot, hogyan szokjon össze jobban a csapattal, valamint az alakulattal való kommunikációról is kiképezi őt. Clear Formula 1-es karrierje során már sok versenyzővel dolgozott együtt, többek között, Jacques Villeneuve, Michael Schumacher, Nico Rosberg és […]
Nem egy versenyző hangoztatta már, a Ferrarinál vezetni különleges. A legrégebbi Formula 1-es csapat, amely a legtöbb szurkolót mondhatja magáénak, nemrég megkérdezte alkalmazottjaitól mit jelent számukra a Scuderia Ferrari. A videóban nem hangzik el Sebastian Vettel válasza, ám a Mission Winnow oldalán olvasható, mit érez, mikor felölti magára a piros overált. ,,Nehéz elmagyarázni, ha nem […]
Mattia Binotto első intézkedései alapján csapatcsere lesz a két Ferraris pilóta között, ami annyit tesz, hogy Sebastian Vettel eddigi gárdája Charles Leclerc oldalára kerül, míg Kimi Räikkönen egykori embereit kapja meg a német versenyző. A négyszeres világbajnok megtarthatja versenymérnökét, Riccardo Adamit és a motorfejlesztésért felelős mérnökeit, míg a többi szakemberét, akikkel 2015 óta dolgozott együtt, […]
A Mercedes egykori csapatfőnöke Ross Brawn kijelentette, hogy Michael Schumacher főszerepet játszott abban, hogy az istálló domináns csapattá vált a Forma-1-ben. A hétszeres világbajnok – aki csütörtökön lett ötven éves – három esztendőt töltött a németeknél, mielőtt Lewis Hamilton 2012 végén átvette a helyét. A Mercedes 2014 óta mind az egyéni mind pedig a konstruktőri […]