Kevin Magnussen apja, Jan hosszú évekig a Corvette IMSA programjának tagja volt, most azonban lecserélték Jordan Taylorra. Ezért új kaland után néz a most induló dán TCR bajnokságban. „Nagy híreim vannak” – kezdte Magnussen – „A TCR Dánia sorozatban fogok indulni az LM Racing színeiben. Nagyon várom már, hogy tesztelhessem az autót, és visszatérjek Dániába.” […]
Többször beszámoltunk már az IMSA-ban versenyző Jordan Taylor agymenéseiről, ahogy arról is, hogy előszeretettel utánoz celebeket, de leginkább más autóversenyzőket. A múltkor Lewis Hamiltont pécézte ki, és így tett most is. A Mercedes versenyzője tegnap egy fotót posztolt, melyen az látható, hogy egy kék McLaren P1-es tetején áll. Taylor ettől ihletet kapott, és ráállt GMC […]
Többször beszámoltunk már róla, hogy az IMSA-ban versenyző Jordan Taylor humora egészen páratlan, és gyakran vesz célkeresztbe celebeket és más versenyzőket, akiket kifiguráz. Persze cseppet sem rosszindulatból. Legújabb ilyen „produkciójában” Lewis Hamilton pózolását utánozza épp. 😀 A bejegyzés megtekintése az Instagramon Hey @lewishamilton, I can’t feel my appendix. Also, what are we looking […]
A WTF1 összegyűjtött néhány statisztikai adatot, amelyek Fernando Alonso Daytona 24 óráson nyújtott teljesítményéről tudósítanak. Alonso nem csak az egyik győztes pilóta volt a hétvégi Daytona 24 óráson, hanem az a versenyző, aki húzta a csapatot és több ízben is felhozta az autót az első helyre. A spanyol futott már pár emlékezetes versenyt pályafutása során […]
Fernando Alonso elmondta, hogy egyből kényelmesen érezte magát annál a Wayne Taylor Racingnél, mellyel az e havi Daytona 24 óráson rajthoz áll. A kétszeres F1-es világbajnok mellett Toyotás márkatársa, Kamui Kobayashi is csatlakozott a WTR-hez, így a két állandó pilótával, Renger van der Zandéval és Jordan Taylorral alkotják a Cadillacet hajtó kvartettet. A 24 órás […]
Jordan Taylorról már írtunk korábban Fernando Alonso kapcsán. Az amerikai versenyző Alonso csapattársa a Daytona 24 órás versenyen. Mikor kiderült, hogy Alonso indul a versenyen, Taylor egy videóparódiával köszöntötte őt. Amit Alonso utólag díjazott is. Taylorról tudni kell, hogy bár ránézésre teljesen másmilyen karakternek tűnik, rendkívül humoros figura, Instagramja ökörködésekkel van tele. Ezen kívül a […]
Ugyan visszavonult az F1-ből és jelentősen nyugodtabb évre számíthat, de már most, januárban megkezdi 2019-es versenyprogramját Fernando Alonso. A spanyol a WEC-es kötelezettségei mellé bevállalt még egy Indy500-at, és azt a Daytona 24 órásat, ami január 26-27-én kerül megrendezésre, de már most megkezdik a csapatok a rá való felkészülést egy 3 napos (január 4-7.) teszt […]
Emlékeztek még arra, hogy november végén Jorday Taylor miként figurázta ki egy videóban Fernando Alonsót? Ha nem, ide kattintva megnézheted. Taylor Alonso csapattársa most a Daytona 24 órás versenyen és mondhatni ezzel a videóval üdvözölte a spanyolt. Az abszolút humornak szánt alkotáson Alonso rajongó némileg felháborodtak, legalábbis azon kommentek alapján, amiket mi láttunk, azonban úgy […]
Fernando Alonso egyik következő csapattársa Jordan Taylor lesz, a 24 órás daytonai versenyen, és egyből megtréfálta a Twitteren. Alonsót kedden jelentették be a Wayne Taylor Racinghez, ahol az amerikai mókagyáros Jordan Taylor lesz a csapattársa a híres versenyen, és egyből vicceskedik is vele. Az alábbi videóban kvázi egy állásinterjút szimulál a pilóta, amire Alonso válaszol, […]