Logan Sargeant nyerte az F2-esek brit főfutamát, végig irányítva a versenyt, és esélyt sem hagyva a mögötte végző Pourchaire-nek, illetve Lawsonnak. A pole-t pénteken épp Sargeant szerezte meg, így ő indult az élről, mellőle pedig Frederik Vesti várta a lámpák kialvását. A bajnoki éllovas Felipe Drugovich és a legközelebbi üldözője, Theo Pourchaire alkotta a második […]
Jack Doohan első győzelmének örülhetett a felszáradó pályán rendezett angliai F2-es sprintversenyen, aki éppen hogy kibírta az élen a vészesen közeledő Iwasa előtt. Biztonsági autó mögött rajtolt verseny, hiszen a silverstone-i pálya még mindig vizes volt, csakúgy mint a Forma-1-es időmérő végén. Két tapogatózó kör után elengedték a mezőnyt, melyet Daruvala vezetett, Fittipaldi és a […]
A Formula 2-es Hitech GP továbbra is alkalmazza a rasszista elszólása miatt a Red Bull által kirúgott Jüri Vipset. Mint ismert, az észt pilótát nemrégiben előbb felfüggesztette, majd végleg kitette a junior programjából a Red Bull, miután egy videójáték streamelése közben rasszista megnyilvánulásokat tett. Az eset után a csapat rögtön jelezte, ők nem válnak meg […]
Jüri Vips immáron nem a Red Bull Forma-1-es csapatának tartalék és tesztpilótája pilótaakadémiájának. Ezt a hírt a Bikák jelentették be a közösségi média oldalukon, miután lefolytatták a vizsgálatukat az észt fiatallal szemben. Amikor Vips elkezdett a barátaival, köztük Liam Lawsonnal, a Call of Duty Warzone-nal játszani, még nem gondolta, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozhat […]
Az Indy Pro 2000 versenyzője, Enaam Ahmed védelmébe vette a Formula 2-es pilótát, Jüri Vipset, miután a Red Bull felfüggesztette. Vips streamelés közben rasszista kifejezéseket használt, ami azután történt, hogy a Red Bull junioros kollégája, Liam Lawson egy rózsaszín sapkát adott neki, amit ő visszautasított, és állítólag homofób kifejezést használt. Az észtet a Red Bull […]
A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Red Bull azonnali hatállyal felfüggesztette tartalék és fejlesztő pilótájukat, Jüri Vipst. Az észt fiatal ellen azért indítottak vizsgálatot, mert egy élő adásban tett rasszista kommenteket Liam Lawsonra. A Red Bull egy hivatalos közleményben közölte a junior pilótájuk felfüggesztését, mondván „teljes mértékben elítélik az ilyen fajta rasszista megnyilvánulásokat”, és […]
A Red Bull egy hivatalos közlemény formájában közölte, hogy Jüri Vipst felfüggesztették az eddigi feladatai alól. Az észt fiatalt élő adásban mondott egy nyomdafestéket nem tűrő szót a szintén Red Bull junior, Liam Lawsonra, majd még nevetett is rajta. Az észt fiatal Lawsonnal és még pár barátjukkal játszottak egy lövöldözős játékkal, amit az új-zélandi fiatal […]
A Prema versenyzője, Dennis Hauger győzelmét hozta a Formula 2 főversenye Bakuban. A norvég pilóta végig jól versenyzett és végül Jüri Vips kapitális hibáját kihasználva tudta megnyerni pályafutása első főversenyét. A rajtot ezúttal sem úszta meg baleset nélkül a mezőny, Olli Caldwell és Amaury Cordeel ütközött egymással. Az élen nem történt nagy változás, Jüri Vips […]
Az AlphaTauri úgy néz ki, hogy változatlan pilótafelállással áll rajthoz 2023-ban, jelentette be Dr. Helmut Marko. A Red Bull már megerősítette, hogy 2024-ig Max Verstappennel versenyez Sergio Perezzel egyetemben, ami azt jelenti, hogy a szintén szerződés alatt álló Pierre Gasly marad jövőre is az AlphaTauri első számú versenyzője. Az, hogy a 22 éves japán Yuki […]