Yvan Muller utalta a WTCR makaói első futamát, és sikerrel tartotta maga mögött Michelisz Norbit, aki viszont átvette a vezetést az összetettben. A francia a poleból indulva jól rajtolt, és a pozíciók nem is nagyon változtak. Yann Ehrlacher az első körben Kevin Ceccon mellett a negyedik helyért, más változás nem történt. Muller a teljes verseny […]
Johan Kristoffersson másodszor tudott nyerni a WTCR-ben, Michelisz Norbert pedig egy pillanatra újra vezette a bajnokságot a második futamos győzelme után. A Sebastien Loeb Racing versenyzőjének pedig nem indult jól a harmadik futam, Tiago Monteiro jobban rajtolt, és az élre állt. Kristoffersson azonban odaragadt a portugál lökhárítójára, majd az első kanyarban faképnél hagyta a hondást […]
Ma Csing-hua megszerezte az első győzelmét Alfa Romeóval, a harmadik versenyén a Szlovákiaringnek. Mögötte Michelisz Norbert végzett a második helyen, és a dobogóra még a szintén olasz márkával versenyző Kevin Ceccon fért fel. Ahogy láthattuk az első versenyen is, Ma kilőtt a rajtnál, és már az első kanyarban átvette a vezetést, míg a poleból indult […]
A Münnich Motorsport kettőse, Néstor Girolami és Esteban Guerrieri sorrendben végeztek az élen, ezzel előbbi előnye az összetettben 12 pontnyira nőtt. Robert Huff indult ugyan az élről Girolami elől, míg a harmadik helyen Langeveld állt, miután Panis két helyes büntetést kapott a kapott az incidenséért Mehdi Bennanival a hétvége korábbi versenyén. Huff jól rajtolt, de […]
Nicky Catsburg maradt Slovakia Ring királya az akciódúsra sikeredett második időmérő edzésen is, tehát vasárnap mindhárom versenyt az élről kezdheti meg. A Hyundai pilótája mindhárom szegmensében az időmérő edzésnek a leggyorsabb volt, így a maximálisan elérhető pontokkal kezdi ezt a hétvégét. Holnap nem lesz futam, mert 8 órán keresztül a motoroké a főszerep, a FIM […]
Nicky Catsburg lopta el a show-t Szlovákiában csapattársa Michelisz Norbi elől a Slovakia Ringen. A holland pilóta nyerte végül a Hyundai házi csatáját, így övé lett a pole, és a bónusz pontok is, és ketten uralták is a 30 perces időmérő edzést, ami máris izgalmakat hoz majd magával a vasárnapi első futamra. Michelisz vezetett először […]
Néstor Girolami immáron a második poleját szerezte meg a Münnich Motorssportnak, így ő indulhat az élről a szombati futamon. Az utolsó pillanatban taszította le az élről a Lynk & Co versenyzőjét, Yvan Mullert. Az argentin pilóta legjobb ideje 1:52.586 volt, kéttizeddel jobb, mint Mulleré a 30 perces időmérőn. Girolami csapat- és honfitársa, Guerrieri a harmadik […]
A ma kezdődő Disznó éve a kínai versenyzőnek máris szerencsét hozott: Ma Csing-hua csatlakozik a Team Mulsanne istállóhoz, ahol Alfa Romeót hajthat majd, csapattársával, Kevin Cecconnal. A világ legnagyobb autós piacán mindenképp jó egy hazai pilóta az olasz márkának. A 31 éves Sanghajban született pilóta tehát az, aki hajthatja a másik Alfát, melyet a Romeo […]
Újra aláírt Kevin Ceccon a Team Mulsanne istállóhoz, így a 2019-es WTCR-ben ő vezetheti az egyik Alfa Romeo Giulietta TCR-t. A bejelentést követően így nyilatkozott Ceccon: „Nagyon izgatottan vártam a bejelentést. Reméltem, hogy egész évre szerződtetnek a tavalyi jó eredményeim miatt, de az életben sosem tudhatjuk, hogy mi következik. Azt kell hogy mondjam, hogy Michaela […]