Közösen fejleszti magyarországi villámtöltő-hálózatát az Optimum Way és a hazai LUKOIL-kutakat üzemeltető Normbenz Magyarország Kft. A két társaság közötti stratégiai megállapodás értelmében az Optimum Way 2020 nyaráig két ütemben összesen 18 új elektromos autótöltőt létesít a LUKOIL-töltőállomásokon, s emellett a kúthálózat már meglévő három villámtöltőjének üzemeltetését is átveszi. Az európai piacon megfigyelhető trendhez hasonlóan hazánkban […]
Lerántotta a leplet az idei festéséről a Túraautó Világkupára készülő WRT csapat. Az istálló továbbra is az Audi R3 LMS modellel száll majd harcba a győzelemért. Az autók idén is türkiz és piros színben fognak pompázni, előbbi a Leopard Energy Drink-nek köszönhető, utóbbi pedig az Audi miatt került fel az autóra. A WRT változatlan pilóta […]
A BRC Racing a hétfői sajtótájékoztatója előtt már bejelentette, hogy a jövőben az orosz olajvállalat, a Lukoil támogatását élvezhetik majd a WTCR-ben. Az olaszok 2018-ban megnyerték a versenyzők bajnokságát Gabriele Tarquini által, 2019-ben pedig a négy autós felállásukban megtaláljuk majd Michelisz Norbi mellett Nicky Catsburg és Augusto Farfus korábbi WTCC pilótákat is. A csapat a […]