Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője is reagált a katari defektsorozatra. A tegnapi futam során több versenyzőnek is meggyűlt a baja az olasz gyártó abroncsaival. Valtteri Bottas volt az első, aki pórul járt, majd példáját George Russell, Lando Norris és Nicholas Latifi is követte. A versenyzők szerint semmi előjele nem volt a defektnek, így őket […]
Mivel még egyszer sem versenyzett az F1-es mezőny Qatarban, a csapatok és a Pirelli nem rendelkezik adatokkal a pályát illetően. A 16 kanyarral rendelkező pályán a 2004-es építés óta nem volt újraaszfaltozás. Ez azt jelenti – eső hiányában – rendesen fel van gumizva az aszfalt, és nagymértékű tapadásra lehet számítani. Viszont ez egyúttal azt is […]
Jövőre megszűnik az sokat vitatott F1-es szabály, miszerint a Q3-ba továbbjutó pilóták a második edzésrészben használt gumin kötelesek rajtolni. Ezzel az egész mezőny ismét szabadon választhat majd gumit, George Russell, GPDA elnöke pedig üdvözölte a változásokat. „A gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények meg még szegényebbek, amikor a gyors autók keményebb keverékkel is be tudnak […]
Sokan féltek attól, hogy nagy lesz a lassulás az új szabályok szerint épített 2022-es autókkal, de a különbség nem annyira drasztikus. 2022-ben érkeznek majd az új szabályok szerint épített autók, új korszak kezdetét jelezve ezzel a Forma-1-ben. A döntéshozók célja az volt ezzel az újrafazonírozással, hogy látványosabb versenyeket figyelhessenek az érdeklődők, köszönhetően többek között egymás […]
A Pirelli elmondása szerint tájékoztatott néhány Forma-1-es csapatot arról, hogy Törökországban nem lehet a teljes versenytávot végigcsinálni anélkül, hogy friss gumikért ki ne állnának a boxba. Nedves körülmények között a versenyzőknek nem kötelező boxkiállást tartaniuk a verseny során, a kötelező kerékcsere csak a száraz keverékekre vonatkozik. A Török Nagydíjon azonban olyanok voltak a körülmények, hogy […]
Mario Isola, a Pirelli vezetője elmondta, ha nem cserélnek kereket Lewis Hamiltonnál, akkor valószínűleg ő nem tudott volna elmenni a futam végéig. A hétszeres világbajnok 50 kört teljesített az intermediate abroncsokon, mielőtt búcsút mondott volna a szettnek. Ugyanakkor a Mercedes sokáig gondolkodott azon, hogy inkább hazardíroznak és nem hívják be pilótájukat. A brit versenyzőnek tetszett […]
Az FIA ma erősítheti meg, hogy a következő, Brit Nagydíjtól kezdve új konstrukciójú gumikat fognak használni. A Motorsport Világtanács ugyanis a csütörtöki nap folyamán ülésezik Monacóban. Az új szerkezetű gumikra egyértelműen a Bakuban történt két defekt miatt van szükség. Az azeri futamon Max Verstappen és Lance Stroll is emiatt esett ki, nagy sebességnél robbant szét […]
Mario Isola elutasítja azokat a feltételezéseket, mely szerint a Pirelli pusztán a bakui defektek miatt vezet be új hátsó gumikat. A Forma-1 hivatalos beszállítója Ausztriában jelentette be, hogy az „új hátsó konstrukciót”, amely „a robusztusság javítását” szolgálja, a csapatok a jövő pénteki szabadedzéseken tesztelik majd. A cél az, hogy Silverstone-tól már az új gumival versenyezzenek. […]
Az olasz gumigyártó nem adott kielégítő magyarázatot a bakui problémákra, ezért a versenyzők nem hajlandóak leülni az F1 francia hétvégéjén a Pirelli embereivel tárgyalni. „Meg tudom érteni, Max miért dühös.” – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli első embere. – „De ő is tudja, mindig elérhető vagyok néhány kérdésre.” A pilóták egyöntetűen tiltakoznak az olaszok hozzáállása […]