Günther Steiner bízik abban, hogy az FIA kibogozza és megoldja a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj körüli vitát. Michael Masi vitatható döntéseket hozott a szezonzáró utolsó szakaszában. Nicholas Latifi ütközése után berendelte a Safety Car-t, majd csak a két bajnok aspiráns között lévő lekörözött pilótákat engedte el. Az utolsó körben szabad utat adott a versenyzőknek. A […]
Egyedül Lewis Hamilton akkora erőket tud mozgósítani az endurance-versenyző Jeroen Bleekemolen szerint, hogy azzal bármilyen változást el tud érni. Akár pozitív, akár negatív előjellel, de Lewis Hamilton az elmúlt másfél évtized megkerülhetetlen alakja az F1-ben. Pontosan ezt használhatja ki a gyakorlatilag mindenki által marasztalt Hamilton egy másik versenyző, a WEC-ben, illetve az IMSA futamain induló […]
Már csak hét hét van hátra a szezonkezdetig, de még mindig nem dőlt el az F1 tavalyi versenyigazgatójának, Michael Masinak a sorsa. A nem éppen széles népszerűségnek örvendő Abu Dhabi Nagydíjat követően még mindig nem zárult le az FIA vizsgálódása, miközben keringenek az ausztrál jövőjét taglaló pletykák. Masi – amellett, hogy versenyigazgató – az FIA […]
Bár többször is „összetűzésbe” keveredett Max Verstappen a versenyfelügyelőkkel, állítja, nincs különösebb gondja velük. A tavalyi szezon során egy párszor vendégeskedett a holland a stewardok irodájába. Volt amikor keserűszájízzel távozott onnan, így nehezményezte a rá kiszabott büntetést. Ugyanakkor 2021 világbajnoka elmondta, jó kapcsolatot ápol a bírákkal: „Összességében jó a kapcsolatunk, még akkor is mikor látom […]
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint már késő lenne a 2022-es sprint időmérős formátumot megerősíteni. Egyes csapatok azzal érvelnek, hogy extra pénzre van szükségük a Forma-1-től, hogy fedezni tudják az idei plusz versenyeket. Az F1 ugyanis azt reméli, hogy idén hat versenyhétvégét tudnak majd lebonyolítani az új formátummal. Horner az indiai WION műsorszolgáltatónak elmondta, […]
Peter Bayer, az FIA új Forma-1-es vezetője, elmondta, nagyon megviselte Michael Masit az a „nyilvános ellenségeskedés”, amit kapott. Miután Charlie Whiting tragikus hirtelenséggel elhunyt, az ausztrál lépett a helyére. Az első két évében szinte láthatatlannak bizonyult, ám a 2021-es szezon egyes fordulóinak főszereplőjévé vált. Abu Dhabiban telt be az a bizonyos pohár többeknél, ugyanis a […]
Nem kizárt, hogy a 2022-es F1-es szezon előtt új versenyigazgatója lesz a sportágnak. A 2021-es Abu Dhabi Nagydíjjal kapcsolatban az FIA vizsgálódik, amelynek eredményét a 2022-es szezon előestéjén jelentik be. A szezonzárót követő vita Michael Masi biztonsági autóval kapcsolatos döntése miatt van. Az FIA új F1-es vezetője, Peter Bayer elmondta, hogy az irányító testület azt […]
Több nemzetközi sajtóorgánum is egybehangzó beszámolója szerint komoly változtatásokat eszközölhet az FIA a Michael Masi vezette F1es versenyirányításban. A tavaly évvégi Abu Dhabi Nagydíj vitás végkimenetele miatt össztűz zúdult a Forma-1 ausztrál versenyigazgatójára. Michael Masit sokan már szívesen partvonalon kívül látnának, ám reális alternatíva nem igen található az FIA berkein belül. A nemzetközi sajtó most […]
Christijan Albers szerint ha a Red Bull járt volna úgy, ahogy a Mercedes, akkor ők sem viselkedtek volna másképp. A csillagosokat többen is „rossz vesztesnek” nevezték, mivel nem tudták túltenni magukat az utolsó futam eseményein. Az Ezüst Nyilak élesen bírálták Michael Masit a döntései miatt, sőt még az FIA Gálán sem jelent meg Lewis Hamilton […]