A Cupra bejelentette, visszatér a világkupára. A gyár mind a négy autóját a Zengő Motorsport fogja majd felkészíteni. Két spanyol, az ETCR-ben is őket képviselő Jordi Gené, illetve Mikel Azcona már biztosan részei lesznek a magyar csapat felállásának. Azcona tavaly hazai pályán, a Motorland Aragónon szerezte meg a Zengő első világkupa győzelmét, és végül hetedik […]
Mikel Azcona helye hivatalosan is megerősítésre került, és a PURE ETCR bemutatkozó szezonjában lesz majd a Cupra versenyzője. Csapattársai, a már bejelentett Mattias Ekström és Jordi Gené lesznek. A spanyol pilóta először a múlt héten próbálhatta ki a Cupra eRacer-t. Erre a széria hivatalos tesztjén Spanyolországban Motorland Aragón pályáján került sor, Genével egyetemben. Azconának tavaly […]
Bár az utolsó futamot a második helyen álló John Filippi nyerte, Mehdi Bennani lett a TCR Europe idei győztese, habár mindezt futamgyőzelem nélkül érte el. A 2020-as év még egy valószínűtlen dolgot kipipálhat: futamgyőzelem nélkül lett valaki bajnok az autosportban. Ráadásul nem is akárki, hanem a WTCC/WTCR korábbi fenegyereke, a Michelisz Norbi orra alá is […]
Michelisz Norbert óta első győzelmét szerezte a Zengő Motorsport Spanyolországban! Tassi és a címvédő eközben nehéz hétvégén van túl. Michelisz ugyan pole-ból indulhatott az első futamon, de lassan jött el a rajtrácstól. Így az első kanyarban Vernay és Magnus is megelőzte. Ezután egyszer még ki is sodródott a pályáról, és nyolcadik helyig esett vissza. A […]
A WTCR spanyolországi időmérője után kétszer is örülhettünk, ugyanis Michelisz Norbert – úgy tűnt – kétszer szerez pole-t szombaton. Michelisz volt a leggyorsabb a Q1-ben, 85 századdal előzve meg Gilles Magnust. Mögöttük negyedik helyről Tarquini segítheti majd Norbit az első futamon. Nagy meglepetésre betliztek a bajnokság éllovasai. Ehrlacher legjobb körét elvették, így csak 18. lett. […]
A korábbi TCR Europe bajnok Mikel Azcona egy alkalomra újra visszatér a szériába már ezen a hétvégén, miután a Volcano Motorsport csapat biztosít számára egy versenyülést. A spanyol pilóta még 2018-ban nyerte meg a bajnokságot. Ezúttal egy Cupra TCR-t vezet majd a csapat állandó versenyzője, Evgenii Leonov mellett Spában, akinek idén eddig az ötödik és […]
Október 17-18. között a Hungaroring ad otthont a WTCR és a kamion Európa-bajnokság következő futamainak. A Sport TV jóvoltából senki sem marad le a küzdelmekről, amelyeken több magyar versenyzőnek is szurkolhatunk. Petur András, Haraszti Ádám és a Sport TV a helyszínről közvetíti az eseményeket. A lelátók ugyan nem, de a szervízpark és a versenypálya ismét […]
Mikel Azcona, a Zengő Motorsport versenyzője megmutatta az új autó tempóját a szlovák fordulóban, három nagy felzárkózást is bemutatott. A spanyol 17. helyről nyolcadik és negyedik, a harmadik futamon pedig 15-ről az ötödik pozícióba jött fel. „Három nagyon jó verseny volt ez, minden alkalommal a top 10-ben végeztünk.” – kezdte a beszámolót a magyar csapat versenyzője. […]
Mikel Azcona a pozitívumokat emelte ki az új Cupra kapcsán az első hétvégét követően, amit a Zengő Motorsport színeiben teljesített. Boldizs Bencével és Kismarty-Lechner Gáborral egyetemben a spanyol versenyző kezei alatt debütált az új Cupra Leon Competitión TCR. Bár Azcona már tesztelte az autót előtte, a zolderi hétvége volt az első, amikor a Goodyear gumikat […]