Dobogón végzett a Schubert Motorsport versenyzője, Sheldon van der Linde aki a harmadik helyen ért be a DTM szezonzáró futamán Hockenheimben. Ezzel az első afrikai bajnoka is a sorozatnak lett a johannesburgi születésű BMW pilóta. A futamot márkatársa, Marco Witmann nyerte, egy szintén korábbi bajnok, Rene Rast előtt. A 23 éves dél-afrikai Sheldon van der […]
Hihetetlen nagy balesetek, és szabályosságot súroló stratégiák kavarták meg a DTM idei utolsó előtti futamát, melyen a bajnokság első két helyezettje végzett az élen. A pontversenyt vezető Sheldon van der Linde és a jó formában lévő Thomas Preining technikai kihágás miatt 10 rajthelyes büntetést kapott. Emiatt csak a mezőny második feléből rajtolhattak, míg legközelebbi riválisok […]
Hockenheim rendezi idén is a DTM szezonzáróját, az utolsó két verseny előtt pedig még nem kevesebb, mint versenyző rendelkezik matematikai eséllyel a bajnoki címre. A Class 1 utolsó éveivel ellentétben a GT3-as korszak nem szólt folyamatos erősorrendről, minden hétvégén – sőt, néha a két verseny között is – változtak az erőviszonyok. Éppen emiatt öt márka […]
A DTM második nürburgringi futamát a médiát kerülő Mercedes-pilóta, Luca Stolz nyerte, első győzelmét ünnepelhette ezzel a sorozatban. A német tavaly már beugróként is megvillantotta körmeit. Ugyanezen a pályán szerepelt beugróként, és akkor az első futamon egy második hellyel mutatkozott be. Most az első sorba kvalifikáló van der Linde testvéreket a verseny elején előzte meg, […]
Bár köd miatt több órával eltörölték az időmérőt – a bajnoki pontverseny alapján álltak rajtrácsra az autók – végül elindulhatott a szombati DTM verseny. Ezáltal úgy tűnt, hogy pole-ból induló Mirko Bortolotti és rajtnál előretörő Felipe Fraga között dől majd el a győzelem sorsa. A Ferrarival induló brazil látványos előzésekkel tört az élre, a verseny […]
A tavalyi botrány idén is problémás volt a DTM számára a Norisring, vasárnapra azonban lenyugodtak a kedélyek, és újabb győztest avattunk. A szombati ütközés-parádé után vasárnapra Esteban Muth és a beugró Franck Perera autójának javításával nem készültek el a szerelők. Így két autóval kevesebb volt ott a DTM mezőnyében. Fraga és Bortolotti nyerte az időmérő […]
A DTM idei évadjának harmadik versenyhétvégéjét az olaszországi Imolában rendezték, ahol visszatért a mezőnybe a BMW-s Timo Glock, Thiim és Hawkee viszont kihagyták ezt a fordulót. A hazai pályán versenyző Lamborghinik remekeltek már a szombati időmérőn is, Bortolotti mellett Schmid vétette észre magát gyorsaságával, ugyanakkor az Audisok vittek mindent, René Rast pedig az első pole-ját […]
Mirko Bortolotti, a Lamborghini gyári pilótája magabiztosan vezette a DTM első idei futamát, de az újraindításnál egy technikai hiba miatt visszaesett. „Elég jó napunk volt a biztonsági autóig, ahol is egy probléma egy jobb pozícióba került nekünk, mint amit végül szereztünk.” – nyilatkozta az olasz. A sors iróniája, hogy a safety car pont csapattársa, Rolf […]
A szombati egyik elsőként kieső versenyző, Nico Müller örülhetett a vasárnapi futam végén, miután senkitől sem zavarva autózott célba Portimaóban. A délelőtt folyamán Müller magabiztosan, két tizeddel mindenkit megelőzve szerzett pole-t. Az edzés alatt csak egy rövid időre Felipe Fraga vette el tőle legjobb időt, de végül a svájci, és az ismét utolsó pillanatban alakító […]