Günther Steiner szerint barátja, Mattia Binotto visszatérhet a Forma-1-be, még ha nem rég a Ferrari istállóját erősítette. A két olasz közeli barátságban van, ahogy az Netflix előző F1-es évadában is látható volt, amint az olasz borvidékek környékén töltötték el együtt az idejüket. Amikor Binotto esetleges visszatéréséréől kérdezték Steinert, elmondása szerint nem igazán tudja hogy mit […]
Már a negyedik Drive to Survive évadból is kiderült, hogy Yuki Tsunoda kedveli az altesti humort. Nem tabu nála semmi, gond nélkül szellent mások előtt és még fel is hívja rá a figyelmet. Biztosan úgy van vele, mint Torrente: „Jobb kint, több a hely”. Nos, a japán versenyző ezen a téren mit sem változott az […]
A Netflixen futó Drive to Survive ötödik, a 2022-es szezont feldolgozó évadának 2. epizódjában a Mercedes csapat van a középpontban. Itt mutatkozik be George Russell először, mint a Mercedes versenyzője, hiszen tavaly került a csapathoz, Valtteri Bottas helyére. Mikor a helyszín épp Silverstone, a Netflix kamerája az egyik jelenet során épp az öltözködő Russellt veszi. […]
Már az ötödik évada jelent meg a Forma-1 „dokumentumfilm-sorozatának”, a Netflixen futó Drive to Survive-nak. Mint mindig, most is megnéztük, és elmondjuk a vele kapcsolatos gondolatainkat. Ahogy teltek az évek, egyre látványosabbá vált, hogy a show kedvéért olykor beáldozzák kicsit a valósgot. Kerül bele dárma, káromkodás, baleset, s minden mi jó. Így születtek a Pindúr […]
Esteban Ocon úgy gondolja, hogy a Netflix gyártásában készült Drive to Survive néhol elferdíti a valóságot a szórakoztatás céljából. Ezt már a korábbi évadokkal kapcsolatban is emlegették néhányan, például Max Verstappen is ezért zárkózott el attól, hogy benne legyen, viszont idénre megenyhült, és vállalt némi szerepet. A sorozat 2022-es évet feldolgozó 5. évadja február 24-én […]
Lando Norris és baráti nevetésben törtek ki, mikor meghallották milyen szépen beszél Christian Horner a McLaren pilótájáról. Pénteken érkezik a Drive to Survive 5. évadja, így a brit versenyző és a Quadrant szemezgetett a tavalyi szezon eseményeiből. A közösségi médiás felületeikre feltöltöttek egy videót, amiben a Netflixnek nyilatkozó Red Bull csapatfőnök méltatja a 23 éves […]
Max Verstappen beadta a derekát, így szerepelni fog a Drive to Survive 5. évadjában, ám azt még nem döntött el, hogy megnéz-e majd a sorozatot. A holland versenyzők az elsők között fogalmazott meg negatív kritikát a sorozattal kapcsolatban. Verstappen évek óta hangoztatja, hogy a Netflix manipulálja a látottakat és gyakran elferdíti a valóságot. Oda nem […]
A Netflix Drive to Survive című Forma-1-es sorozata mögött álló producer elárulta, hogy szerinte ki fogja „leváltani” Daniel Ricciardót. Mivel az ausztrál versenyző amolyan „titkos főszereplője” volt a sorozatnak, ám idén nem lesz a mezőny tagja. „Daniel nélkül szerintem valószínűleg nem lett volna Drive to Survive” – mondta Paul Martin a The Postnak. „Ő volt […]
Egy hét, és érkezik a Drive to Survive új, 5. évada a Netflixen. A Forma-1 dokumentumfilm-sorozatának új epizódjai a 2022-es szezont mutatja be, olyan oldalról, amilyenről eddig nem láttuk. Ismét kiderül, hogy ki milyen ambíciókkal és reményekkel vágott neki a szezonnak, miként lett belőle siker, vagy kudarc. Február 24-én mind bekukkanthatunk a kulisszák mögé és […]