Péntek reggel végre bejelentették a Renault Racing Point elleni óvásának eredményét: a rózsaszín csapat 400 ezer eurós büntetést kapott és 15 világbajnoki ponttól lett megfosztva, amiért a fékrendszer egyes elemeit nem maguk tervezték. Ám ezzel az ügynek közel sincs vége, a Ferrari és a McLaren rögtön bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen. „Megerősítjük, hogy most […]
Akárcsak az elmúlt két verseny után, most is óvást nyújtott be a Racing Point autói ellen a Renault, mondván szerintük nem szabályos az. Az enstone-i csapat a Stájer Nagydíj után óvott először, mondván egy az egyben átvettek egy olyan elemet (jelen esetben a fékhűtőt) egy másik csapattól, amit a szabályok tiltanak. Még az első vizsgálatnak […]
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a Racing Point megóvása kis részben szól technikai vitáról, inkább egy filozófiai vita. A Racing Point csapata is nyíltan elismerte, hogy az RP20-as fémjelzésű gépjármű, a 2019-es bajnok autó mására sikeredett, méghozzá elvileg szabályosan. A jövőre Aston Martinná alakuló csapat jelenleg egyébként vizsgálat alatt van a fékek legalítása miatt, […]
A Racing Point szerint elképzelhetetlen az, hogy szabálytalan legyen a megkérdőjelezett fékhűtésük, és ezt 886 tervrajzzal bizonyítani is tudják. A Renault a Magyar Nagydíj után ismét megóvta a kanadai-brit csapat autóját, ugyanis a franciák szerint nem egyedül álltak elő idei konstrukciójukkal, hanem olyan tervek, alkatrészek illetve információk alapján alkották meg, ami komolyan kimeríti a szabálysértés […]
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) arra számít, hogy a Magyar Nagydíj után ismételten óvást fog benyújtani a Renault a Racing Point autói ellen. Mint ismert, a Renault óvást nyújtott be az FIA felé a Stájer Nagydíj után a Racing Point ellen, mivel szerintük egy az egyben lemásolták a Mercedes tavalyi fékhűtő nyílását, amit a szabályok […]
Beváltotta a fenyegetőzését a Red Bull, ugyanis hivatalosan is óvást indított a Mercedes ellen. Az osztrák istálló már Ausztráliában is figyelmeztette a csillagosokat, ha használják a trükkös innovációt, akkor az FIA-hoz fognak fordulni. Christian Horner Spielbergben, még az első szabadedzés alatt a Sky Sports-nak elmondta, kérdéseket tettek fel a Szövetségnek, és várják, hogy tisztázzák azokat. […]
Sajtóértesülések szerint a Renault és a McLaren azt tervezi, hogy óvást nyújt be a Racing Point autója ellen az Ausztrál Nagydíjon. A kanadai-brit istálló konstrukciója és a csillagosok tavalyi autója kísértetiesen hasonlít egymásra. A „rózsaszín Mercedesre” keresztelt jármű hasonló orrkúppal, első szárnnyal légbeömlőkkel és hátszó szárnnyal operál, mint a regnáló bajnok W10-es alkotása. Továbbá, mint […]
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondta, hogy nagyon szívesen fogadná az olasz istálló erőforrásával szembeni óvást, ha valamelyik rivális csapat benyújtja azt. A mexikói Paddockban terjedt egy olyan pletyka miszerint az egyik csapat azzal kacérkodik, hogy óvást nyújt be a Ferrari ellen, ha az olaszok ismét jól teljesítenek majd. Az előző hetekben mindenki azt találgatta, […]
Utólag diszkvalifikálták a Renault autóit a Japán Nagydíjról, miután az FIA helyt adott a Racing Point kérésének és megvizsgálták a francia alakulat fékrendszereit. Mind Daniel Ricciardo, mind Nico Hülkenberg eredményét törölték. A Japán Nagydíj lassan két hete véget ért, ám a hivatalos eredmény még váratott magára, miután a Racing Point óvást indított a Renault ellen. […]