Niki Lauda még mindig nincs annyira jól, hogy feltűnhessen a Forma-1 paddockjában. A legenda már legszívesebben Ausztráliában visszatért volna irányítgatni a Mercedes-t, de egyelőre továbbra is a tavalyi tüdőtranszplantációját kell, hogy kiheverje. A csapatfőnök Toto Wolff elárulta, hogy a 70 éves Lauda az első európai megmérettetésen, Barcelonában sem lesz a helyszínen. Az Österreichnek ennyit mondott: „Még […]
Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka szabályt szegett, amit a Liberty Media nem nézett jó szemmel, és két versenyhétvégére kitiltotta őt a Forma-1-es paddockból. A holland Formule 1 számolt be róla, hogy Rosberg nincs ott Bakuban, miután Kínában operatőrének adta személyes akkreditációjat, amivel szabályt szegett. A Formula One Management ezek után kitessékelte Rosberg barátját a paddockból, […]
Fernando Alonso ugyan visszavonult már a Forma-1-től, ám elmondása így is szerint sokkal elfoglaltabb, mint valaha. A kétszeres világbajnok tegnap nyerte meg a Daytona-i 24 órás versenyt, így a tavalyi Le Mans sikere után egy újabb legendás versenyt nyert meg. Ezen kívül a spanyol idén rajthoz áll majd az Indy500-on is, és a pletykák szerint […]
Jacques Villeneuve nem nagyon mutat érdeklődést a Formula E jövője iránt. Az 1997-es világbajnok részt vett pár futamon az elektromos szériában, ám úgy gondolja, túlságosan túl van értékelve a kategória. ,,Senki sem akarja látni, hogy versenyeznek az elektromos autók. Az igazság az, a Formula 1-es paddockban nem tudják, mikor vannak a Formula E versenyei.” – […]
Niki Lauda nem lesz ott a szezonzáró hétvégén Abu Dhabiban. A Forma-1-es legenda legközelebbi barátai és kollégái, tehát Toto Wolff, Helmut Marko és Bernie Ecclestone is elárulták, hogy a 69 éves Laudának az a „titkos terve”, hogy ott legyen 2018-ban a szezonzárón. A háromszoros világbajnok és Mercedes tanácsadó azonban továbbra is rehabilitációját tölti, miután sokáig […]
Az olasz La Repubblicának adott interjújában Kimi Räikkönen elmondta, hogy attól tart, hogy F1-es pályafutása után is „kénytelen lesz” visszatérni az F1-es paddockba, ha fia, Robin Räikkönen nagyon érdeklődik majd a versenyzés iránt. Ráadásul Kimi felesége, Minttu, szorgalmazza, hogy vigyék el gokartozni a 3 éves kisfiút. „A feleségem azt mondja, el kell vinnünk a fiunkat […]
Niki Lauda, a korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok nemsokára elhagyhatja az intenzív osztályt – adták hírül osztrák források. Lauda bő két hónapja tüdőtranszplantáción esett át Bécsben, azóta pedig intenzív osztályon ápolják. Osztrák lapok szerint a 69 éves üzletember hamarosan elhagyhatja az intenzívet, és a rehabilitációs osztályon folytatja felépülését. A beszámoló alapján Niki akár már ma a […]
Azt hittük, hogy az idei év nyári autósportos slágere, a Mama Lauda lesz, de most itt egy újabb versenyző, Robert Kubica tiszteletére. Az Oczosinko néven futó lengyel srác az esport profi énekesének vallja magát. Hála a jó Istennek nem értjük általában miről danolászik rettentően hamisan. Nem úszta meg az amatőr remix király munkásságát Robert Kubica […]
Néhány perccel ezelőtt a Forma-1-es Osztrák Nagydíj második szabadedzésének megkezdése előtt Bernie Ecclestone személyében egy régi ismerős arc tűnt fel a F1-es paddockban. A Forma-1 korábbi mindenható ura ugyan növesztett némi arcszőrzetet, ám továbbra is korát meghazudtoló fizikai állapotban van. Mr. E üdvözölte néhány korábbi kollégáját, majd a média bejárathoz sietett. Fotó: Horváth Dániel