A Daily Mail szerint Lewis Hamilton 50 millió dollárért szerződne a Mercedessel újra, évente. A hatszoros világbajnokhoz közel álló forrás ezt az után mondta el a magazinnak, miután azt is közölte Toto Wolff, hogy Hamilton áll az Ezüst Nyilak feketére váltása mögött. Hamiltonnak és csapattársának Valtteri Bottasnak is lejár a szerződése az év végén, de […]
Lewis Hamilton teljes mértékben támogatja azt, hogy a Forma-1 visszatérjen Afrikába, a Mercedes versenyzője szerint ebben a kérdésben az embereket kellene a pénz elé helyezni. A királykategória 1993 óta nem volt fekete földrészen, akkor a Dél-Afrikai Nagydíj volt az utolsó 1993-ban. 23 alkalommal volt futam a kontinensen. Támogatójuk, a Petronas videójában jött az alábbi kérdés, […]
A koronavírus miatt ugyan csúszik Vietnam első Forma-1-es Nagydíja, így a Hanoiban felépült pályát is csak a későbbiekben ismerhetjük meg valójában. Ám a virtuális világban már megalkották ezt az aszfaltcsíkot, amit most a Petronas pályabemutató rovatában a Mercedes egyik tartalékpilótája Esteban Gutierrez mutat be.
A Magyar Nagydíjon a pletykák szerint a Mercedes 18 lóerővel erősebb volt, köszönhetően annak az új üzemanyagnak, amit a világbajnok csapatnak kotyvasztott a Petronas. Nagyon is segített ez a 18 lóerő abban, hogy Lewis Hamilton az új közepes gumijain utolérhette Max Verstappent, majd végül megnyerhette a versenyt. A motorsport.com szerint az új üzemanyag a Petronas […]
A Moto GP-ben versenyző Franco Morbidelli és Fabio Quartararo szerint Lewis Hamilton készen áll arra, hogy kipróbálhasson egy Moto GP-ben is használt motort. Ezt a nézetüket Malajziában mondták el, ahol is bemutatták a Petronas Yamaha SRT új versenymotorjait. A kapocs a két csapat között a fő támogató lenne, ami lehetőséget kínálhatna Hamiltonnak, hogy megvalósítsa egy […]
Toto Wolff szerint a Red Bull hibát követett el azzal, hogy a Renault-éhoz képest eltérő üzemanyag- és olajmárkát használ. A Red Bull az egyetlen olyan ügyfélcsapat a mezőnyben, amely más üzemanyagot és olajat használ, mint motorpartnere: míg a Renault a BP/Castrol mellett tette le a voksát, a Red Bull az ExxonMobilt preferálja*. Ezzel szemben a […]
Újra lesz brazil benzin a Forma-1-ben jó 11 évnyi kihagyás után. A következő szezontól kezdődően a Petrobras lesz a hivatalos beszállítója a McLarennek. A mai nap folyamán véglegesítik ezt a szerződést, amelyben nem lesz kötelező brazil pilótát alkalmazniuk semmilyen formában sem a wokingiaknak. Ugyan a Forma-1 világa jelenleg nélkülözi a brazil pilótákat, de legalább a […]
A Mercedes tavaly télen hosszútávú szerződést írt alá a Petronasszal – ezzel a bejelentéssel pedig véget is vetnek a jövőjükről szóló spekulálgatásnak. Eddie Jordannek új kedvenc témát kell találnia. A volt csapatfőnök és a Channel 4 jelenlegi szakkommentátora előszeretettel foglalkozott a Mercedes F1-es jövőjével, többször is hangoztatva, hogy a német istálló 2018 végén – amikor […]