George Russell nyerte a vasárnapi, utolsó Virtuális Forma-1-es Nagydíjat is, így a brit már hatból hat győzelmet tudhat a neve mellett. Az ő lehengerlő teljesítménye sem volt elég azonban, hogy a Williams legyen bajnok, hiszen a Fittipaldi-fivérek, Pietro és Enzo jóvoltából a Haas nyerte a virtuális csapatbajnokságot. A Forma-1 idén már élesben is megrendezte a […]
Enzo Fittipaldi bejelentette, hogy kiszállt a Ferrari Versenyzői Akadémiájáról, hogy elfogadhasson egy lehetőséget Amerikában. A Scuderia junior programjához 2016-ban csatlakozott, tavaly az FIA Formula 3-ban indult, a Forma-1 egyik betétszériájában, korábban meg sikeres volt a német és az olasz F4-ben, 2018-ban pedig második lett a Premával a Formula Regional European bajnokságban. Tavaly már a HWA-nál […]
A Haas F1 Team, ahol tavaly még Romain Grosjean és Kevin Magnussen versenyeztek, nem nevezett meg 2021-re tartalékpilótát. Az amerikaiaknak ugyanakkor számos lehetőségük van, fejtette ki Günther Steiner. A csapatfőnök szerint egyeztetnek Pietro Fittipaldival, de akár számítanak Grosjeanra vagy Magnussenre is. Fittipaldi helyettesítette Grosjeant tavaly az utolsó két versenyen, a francia hatalmas balesetét követően Bahreinben. […]
Az F1 közzétette, hogy ki fognak részt venni a 2021-es Virtuális Nagydíj-sorozat első megmérettetésén. A formátumot tavaly vezette be a sportág, ugyanis az első lezárások közepette a Forma-1 sem tudott útjára indulni. A rajongók szórakoztatására létrejött a Virtuális Bajnokság, ahol is aktív versenyzők és sztárok mutathatták meg mire képesek a szimulátor avagy a számítógép mögött. […]
Romain Grosjean feltételezhetően nagyon közel került egy IndyCar üléshez, méghozzá a Dale Coyne Racing csapatában a 2021-es szezonra. A francia versenyző Forma-1-es pályafutásának vége egy rémálomba illő esemény volt, a hatalmas bahreini ütközés. Még mindig az égési sérüléseivel lábadozik, főként igaz ez a bal kezére. Ezalatt a felépülés alatt Grosjean eldöntötte, hogy versenyezni akar a […]
A Haas csapatfőnöke szerint a csapat beugrója, Pietro Fittipaldi megmutatta, a Forma-1-ben a helye, hiszen két versenyén Steinert is meggyőző teljesítményt nyújtott. A kétszeres világbajnok unokája Grosjean balesetét követően ült be az amerikai csapat autójába, és vett részt a Szahír és Abu Dhabi Nagydíjakon. Bár mindkét alkalommal utolsó helyen végzett, Steiner elismerését elnyerte, mondván, hogy […]
Két újoncot avat a Haas 2021-ben, és az egyik, Nikita Mazepin már így is a kritikák kereszttüzébe került viselkedése miatt. Nemrég George Russell és Valtteri Bottas is megváltoztatta a közösségi médiában a státuszát, ami nagy port kavart. Nemrég pedig ugyanez történt a Haas idei beugrója, Fittipaldi esetében is. Az ESPN riportere, Marco Rossi szerint az […]
Pietro Fittipaldi 2021-ben szeretne versenyezni, de ugyanakkor egy lábbal maradna a királykategóriában is. Az F1 legenda, Emerson Fittipaldi unokája idén a két utolsó futamon indulhatott a Haasszal, Romain Grosjean balesete után. Abu Dhabi után így nyilatkozott: „Elégedett vagyok a teljesítményemmel, Kevin Magnussenhez mérve.” 2021-re Fittipaldinak még nincs teljes értékű versenyülése, és idén sem versenyzett, de […]
A Szahír Nagydíj két újonca közül csak az egyik, a Haasban ülő Pietro Fittipaldi látta meg a kockás zászlót Bahreinben. A kétszeres világbajnok, Emerson unokája rajtbüntetések miatt csak az utolsó helyről rajtolhatott, végül a kiesők miatt a tizenhetedik helyen intették le. „Örülök, hogy végigértem, ez volt a cél. A végén jót csatáztam Jackkel (Aitken) és […]