Lance Stroll a legutóbbi, török versenyhétvégén megszerezte élete első pole pozícióját, és a futam több mint felén vezette is a versenyt. Ám csapata úgy döntött, az egyre elkopó intermediate abroncsait lecserélik a 36. körben. Ez végzetesnek bizonyult, ugyanis semmivel sem lett jobb a tempója kiállása után, sőt még gyengült is. Eközben többek között csapattársa kinnmaradt […]
Peter Windsor elmondta, hogy a Racing Point helyében, ő inkább megtartotta volna Sergio Pérezt, és nem szerződtette volna le Sebastian Vettelt. Miután a Ferrari kiadta az útját, a német pilóta még nem érezte azt, hogy vissza akar vonulni, így új lehetőségek után kutatott a sportágban. A Racing Point figyelmét fel is keltette a négyszeres világbajnok, […]
Zak Brown, a McLaren csapafőnöke szerint a Racing Point szándékosan döntött úgy, hogy nem teszteli Strollt az Eifel Nagydíj előtt. Lance Stroll rosszul érezte magát az Eifel Nagydíj előtt, ezért Nico Hülkenberg ült be a helyére. A csapat azonban nem tesztelte a kanadait, csak a verseny után. Zak Brown úgy véli, a rivális csapat nem […]
Otmar Szafnauer abban reménykedik, hogy Sebastian Vettel hatására az Aston Martin is négyszeres világbajnok lesz. A német pilótával még májusban közölte a Ferrari, hogy nem hosszabbítják meg a kontraktusát. A négyszeres világbajnok visszavonulni még nem szeretett volna (habár saját elmondása szerint közel került ehhez a döntéshez), így a paddockban kezdett el érdeklődni a kiadó helyek […]
Miután Sergio Pérez másodikként zárta a Török Nagydíjat, Ross Brawn azt nyilatkozta, hogy tragédia lenne, ha egy ilyen pilóta ülés nélkül maradna. Erre márpedig megvan az esély, hiszen a Racing Pointtól biztosan távozik, és csak a Red Bullnál lehet esélye gyakorlatilag. Ő maga azt nyilatkozta a verseny után, hogy innentől már nem a saját kezében […]
Sergio Perez oldalán nem volt mindig ott a szerencse 2020-ban. A Racing Point versenyzője kénytelen volt kihagyni két futamot is a koronavírus fertőzése miatt, de további versenyhétvégéken sem mindig alakultak úgy a dolgok, ahogy ő azt kívánta. Olykor csapata volt rossz stratégián, de Törökországban ezúttal minden a helyére került. Stroll volt az első, akit a […]
Sergio Pérez másodikként zárta a Török Nagydíjat, a 2012-es Olasz Nagydíj óta ez a legjobb eredménye a Racing Point pilótájának. A harmadik helyről rajtolt, de fel tudott jönni csapattársa, Stroll mögé, és a verseny első felét a kanadai mögött töltötte. Max Verstappen egy adott ponton komoly nyomás alá helyezte, ám a hátsó egyenesben kipördült mögüle. […]
Lando Norris és Carlos Sainz büntetést kapott, Lance Stroll azonban megtarthatta pole pozícióját. Kalandosan indult az időmérő Isztambulban, sőt a vége igazi tűzijátékot tartogatott, hiszen a Racing Point kanadai versenyzője szerezte meg az első rajtkockát Max Verstappen és Sergio Pérez előtt. Azonban a kvalifikáció után sem nyugodhattak meg a versenyzők, ugyanis a stewardok megkezdték a […]
A Török Nagydíj időmérő edzésén még vizes volt a pálya. Akik intermediate gumikon kezdtek a Q1-ben, nagyon csúszkáltak, Verstappen is megforgott. Az első mért kört Norris futotta meg, intermediate-eken. Ez a 2:07.947 volt. Nem sokáig maradt azonban az élen, Perez vette át a vezetést tőle, majd Ocon, később Bottas állt az élre. Utóbbi kettő eső […]