Csapatfőnökként és tulajdonosként nemcsak lehetőséget ad a brit MINI CHALLENGE-ben versenyző Rácz Gerihez hasonló fiataloknak, hanem azokért a nőkért és fiatal lányokért is küzd, akik a motorsportban szeretnének elhelyezkedni. Justina Williams úgy véli, a legfontosabb az, hogy ne csak beszéljünk erről, hanem tegyünk is valamit, ő pedig tesz is. Justina Williams, a Rácz Gerit is […]
A Motorsport Talent Management (MOTAM) három tehetséges versenyzője, Molnár Martin, Rácz Geri és Zsigovits Norbert is bekerült a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által indított HUMDA Academy tehetséggondozó programba. A kezdeményezés az autó- és motorsportok feltörekvő képviselőit átlátható és szakmai szempontok által kijelölt célok elérésében támogatja. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld […]
Az idei harmadik versenyhétvégéje ígérkezett az eddigi legnehezebbnek a MINI CHALLENGE-ben versenyző Rácz Geri számára, ő azonban remekül helytállt, amiért eddigi legjobb eredménye lett a jutalma. A mezőny nagy részéhez képest jóval kisebb tapasztalattal vágott neki első, Oulton Parkban teljesített versenyhétvégéjének Rácz Geri, mégis az idei legjobb eredményét érte el. Az EXCELR8 Motorsport magyar versenyzője […]
A hétvégén az Oulton Parkban lép pályára a brit MINI CHALLENGE mezőnye, benne az eddigi legnagyobb kihívása előtt álló Rácz Gerivel. A magyar versenyző a szabadedzéseken fog először valódi versenyautót vezetni a pályán, ami Jim Clarktól Mika Häkkinenig számos világbajnokot fogadott már. A hazai autósportos közvélemény és a rajongók számára vélhetően nem a legismertebb helyszínen, […]
Megpróbáltatásokkal teli hétvégét zárt Rácz Geri a MINI CHALLENGE Brands Hatch-en rendezett fordulóján, de az EXCELR8 Motorsport 16 esztendős pilótája így is büszke lehet a második futamon nyújtott teljesítményére, ahol esős körülmények közepette tíz helyet javított a rajtpozíciójához képest. Nehéz körülmények között rendezték a brit MINI CHALLENGE JCW idei szezonjának második versenyhétvégéjét, amelyen tipikus angol […]
Május 14-én és 15-én folytatódik Rácz Geri bemutatkozó idénye a brit MINI CHALLENGE-ben. Az EXCELR8 Motorsport versenyzője a gazdag történelmű, a versenyzők és szurkolók által is Anglia egyik ékszerdobozaként számon tartott Brands Hatch-ben lép pályára. Anglia egyik, ha nem a legkedveltebb versenypályáján folytatódik a MINI CHALLENGE JCW 2022-es szezonja, a mezőnyben Rácz Gerivel. A 16 […]