A Forma-1 egy közleményben tudatta, hogy a tavaly megalkotott #WeRaceAsOne kampány idén is folytatódik, ám a szivárvány szimbólum nélkül. A sorozat ezen kampányának elemei volt tavaly a szivárvány szimbólum, az ’End Racism’ feliratú pólók, valamint a futamok előtti térdelések is. A közlemény szerint azonban ezek idén átalakulnak, aés ezek helyett három pillére fog épülni, a […]
Daniel Ricciardo leszögezte, hogy ne nagyon számítsanak a rajongók sok poénkodásra, ugyanis nem egy vicc show-ba szerződött le. Miután Carlos Sainz igent mondott a Ferrarinak, a McLaren kénytelen volt új pilóta után nézni. 2018-ban, mikor az ausztrál versenyző úgy döntött, hogy elhagyja a Red Bullt, a két fél már kapcsolatba került egymással, ám akkor a […]
Jenson Button megdicsérte korábbi csapattársát, szerinte Hamilton jól teszi, hogy felszólal az egyenlőségért és változás sürgetéséért. Ebben az évben Hamilton mindenkit maga mögé utasított a pályán, de ezen kívül is harcba kezdett, többek között a Black Lives Matter mozgalom mellett foglalt állást. Az F1-et is arra kérte, legyenek elfogadóbbak, nemcsak származás, hanem a nemek szempontjából […]
Egy elismert dán tudósító, Peter Nygaard úgy véli, hogy Lewis Hamilton nem jó irányba tart azzal, hogy „politizál”, és nagyon megosztja a mezőnyt. Mióta júliusban elkezdődött a Forma-1-es szezon, Hamilton a BLM (Black Lives Matter) mozgalom élharcosa lett a mezőnyben, és minden verseny előtt letérdel, hogy így hívja fel a figyelmet a rasszizmus problémájára. Ilyenkor […]
Damon Hill szerint Lewis Hamilton egyedül maradhat a Forma-1-en belül a rasszizmus elleni kiállásban, mivel az emberek már egy kicsit ráuntak a brit versenyző kampányára. Pedig miután a közös térdelés némileg kudarcba fulladt a Hungaroringen, az F1 vezetői a Brit Nagydíjra már külön időpontot jelöltek ki erre, hogy ne legyen belőle kényelmetlen kapkodás. Ettől fogva […]
Romain Grosjean elárulta, hogy a Magyar Nagydíjat követően majdnem egy órán keresztül beszélt Lewis Hamiltonnal a Forma-1 rasszizmus ellenes törekvéseiről. A hatszoros világbajnokot kiborította a francia versenyző véleménye, miszerint már nem kellene többet letérdelniük a versenyek előtt. Grosjean előbbi gondolata miatt Hamiltonnak el kellett magyaráznia neki, hogy miért is kampányol és áll ki ezen dolgok […]
A BBC információi szerint a Forma-1 rasszizmus-ellenes demonstrációt szervez a soron következő Brit Nagydíj hétvégéjére. Hogy ne késsen el senki, aki részt szeretne venni benne… A témában a Forma-1 tekintetében leginkább Lewis Hamilton szokott felszólalni, aki nemrégiben szóvá is tette, hogy szerinte a sport nem tesz eleget az ügy érdekében. Mindez arra volt reakció, hogy […]
Úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton olyannyira küldetésének érzi a rasszizmus elleni kampányt, hogy odafigyel minden komoly ember megnyilvánulására a témában. A szezonkezdet óta a legfelkapottabb téma a rasszizmus ellenesség, mely különféle kampányokat és megmozdulásokat eredményezett szerte a világon. Így a Forma-1 sem maradt ki belőle. Annak ellenére is, hogy a Forma-1-ben és úgy általában a […]
Ahogy az elmúlt időszak hatására egész világon meghatározó téma lett a rasszizmus, illetve annak megszüntetése, a Forma-1-ben is megjelent a téma. Az FIA elnöke, Jean Todt, aki egy lengyel zsidó orvos fia, közel egymillió fontot csoportosított át az FIA-nál a diszkrimináció elleni kampányra. „Gyerekként nekem azt mondták, hogy ne mondjak semmit az apám származásáról” – […]