A szombati két negyedik hely után vasárnap egy hatodik helyet, valamint egy futamgyőzelmet szerzett Kiss Norbert a kamion-Eb szlovákiai állomásán. A kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző a második időmérőn negyedik lett vasárnap, így ennek megfelelően a negyedik helyről indulhatott a délelőtti futamon. A küzdelmes versenyen szinte az elejétől a végéig kemény csatában volt a harmadik helyért […]
A FIA ETRC paddock erre a hétvégére a Slovakia Ringen már most kiteheti a megtelt táblát, ráadásul a 2018-as bajnoki címért egyre komolyabb a harc. Úgy alakult, hogy a kamion Eb mezőnye vendégül láthatja a WTCR-t, tehát a magyarok jelenléte a Felvidéken igen erős lesz pár nap múlva. Jochen Hahn ugyanakkor kicsit meglógott a Nürburgringen […]
Amilyen jól sikerült a szombat, olyan balszerencsés lett a vasárnap Kiss Norbert számára a Kamion Európa Bajnokság németországi hétvégéjén. A Tankpool24 csapat magyar versenyzője kőkemény csatákba keveredett, technikai hibával is küzdött, ráadásul a szakszerűtlen mentés következtében is megsérült Mercedes kamionja. A szombati harmadik és negyedik hely után ígéretesnek tűnt a vasárnapi kezdés a kétszeres Európa-bajnok […]
A Kamion Európa bajnokság harmadik hétvégéjén a Nürburgringen állt rajthoz Kiss Norbert, a Tankpool24 versenyzője. A szombathelyi pilóta a Hungaroringen megszerzett második és harmadik helyezések után rögtön egy dobogóval nyitott Németországban, értékes pontokat szerezve a kamionsport hazájában. A rendhagyó menetrend szerint az első időmérő edzésre pénteken került sor, Kiss Norbert ezen a negyedik helyet szerezte […]
Antonio Albacete tavaly a szezonzárón Jaramában volt utoljára pole pozícióban, és tegnap egy izgalmas időmérő edzést követően újra őt illeti meg az első hely, ezúttal már a Nürburgringen. Ez az egyetlen versenyhelyszín a FIA ETRC-ben, ahol már pénteken lemegy az első nagy roham. A Truck Sport Lutz pilótája 1:54.832-es időeredménnyel verte először a helyi hős […]
Jön a kamionversenyzés éves fénypontja a hétvégén, a brutálisan népszerű futam a Nürburgringen, az ADAC Truck Grand Prix. A színes fesztivál hangulat keretében az ipar és a sport ad egymásnak találkozót, és mindig 100.000 feletti a látogatók száma, akik ünneplik ott a kamionos életérzést. Az már előre borítékolható az eddig két versenyhétvége alapján, hogy kőkemény […]
Az autóversenyek titánjai, a FIA ETRC versenyzői már szállingóznak Mogyoródra, ahol megkezdődik a Hungaroringen az újabb Kamion EB és Fesztivál, ami egyben a 2018-as bajnoki sorozat második állomása. Hamar kedveltté vált a pálya a kamionversenyzők között, aminek ráadásul a 80-as évek óta hagyománya van, bár volt egy nagyobb megszakítás az egykori Hungarocamionos, és a mai […]
Ahogy tegnap, úgy ma is felért a dobogóra az első versenyen Misanoban Kiss Norbi, akinek a versenyjárművénél ezúttal nem találtak semmi szabálytalanságot. Szombaton a hátsó tengelyen kevesebb volt az előírtnál a súly, így mire a szombathelyi fiú leért az eredményhirdetésről, máris kizárták, így ezért kellett annyira hátulról kezdenie tegnap. Ma az időmérőn azonban még jobban […]
A mai nappal megkezdhette a menetelését Kiss Norbi is a 2018-as kamion Európa-bajnokságban, amelynek az első versenyhelyszíne a Misano World Circuit Marco Simoncelli, Olaszországban. 21 versenygépet neveztek ide, és már az időmérőn is nagy volt a tülekedés, főleg az élmenők között. A szombathelyi fiú az idei új #3-as rajtszámú Tankpool24-Mercedes versenykamionjával a harmadik helyet szerezte […]