A Rich Energy alapítója William Storey a közösségi média felületén írta azt a minap, hogy vissza fognak térni a Forma-1-be. Az energiaitalokat forgalmazó cég azonban azt nem erősítette meg, hogy egy pilóta vagy egy csapat támogatójaként kívánnak visszatérni a száguldó cirkuszba. A Rich Energy neve egyáltalán nem ismeretlen a Forma-1-ben, ugyanis az energiaitalgyártó a 2019-es […]
Rég hallottunk már a Rich Energyről, de most újból hozták a formájukat! Emlékeztetőül Ha már nem emlékeznétek, ők az az energiaital márka, mely 2019-ben a Haas csapat névadó szponzoraként tűnt fel a Forma-1-ben. A termékhez nem igazán lehetett hozzájutni, csak a paddockban, ezt azzal magyarázták, hogy luxus termék. Azonban önbizalom az volt gazdagon, a Red […]
A Haas egykori főszponzora, a Rich Energy visszatért és újabb csapatokat fog majd támogatni a 2020-as szezon során. Az energiaitalgyártó – akiknek eléggé zavaros volt kapcsolatuk a Gene Haas által vezetett Forma-1-es csapattal – az OMG Racing országúti versenyzésben és az angol Superbike-ban szereplő csapatnak lesznek a főtámogatói egy „több millió fontos együttműködésben”. A Rich […]
A Haas idén visszatérhet a szürke és a vörös színekhez. Az amerikai csapat tavaly még a Rich Energy-vel a fedélzetén új festéssel köszöntötte az évet. Akkor az energiaital-gyártó cég arany és fekete kombinációja határozta meg az istálló kinézetét. Azonban az év közepén a Haas és szponzora útjai elváltak egymástól, miután a William Storey cége macska-egér […]
Felröppent a hír, mi szerin a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown többször is találkozott a Rich Energy vezetőjével, William Storey-val. Az energiaital márka pedig meg is osztott egy képet, arra utalva, hogy valami megállapodás van kilátásban a McLarennel. Brown elmondása szerint azonban csak a Rich Energy újabb Twitteres cukkolásáról van szó. A magát prémium energiaitalnak tartó […]
A Rich Energy a Haas csapat névadó főszponzoraként kezdte meg a 2019-es F1-es szezont. Azonban inkább csak botrányos hírekkel tűntek ki. A magát prémium energiaitalnak tartó márka legfőbb platformja a Twitter volt (és az a mai napig is), ahol rendre másokat provokáltak. Legfőképpen a Red Bullt, melyet legfőbb riválisuknak tekintettek, mivelhogy mindketten F1-ben jelenlévő energiaital […]
Günther Steiner elismerte, hogy A Rich Energy esetnek lesz valamennyi hatása azért a Hass jövőjére. 2019-ben az amerikai csapat a rejtélyes brit energiaitalos céggel szerződött le, mint annak a névadó támogatója. Némi szövevényes esetek után, melynek okozója a cég különös főnöke, Williams Storey volt, most a Haas úgy áll, hogy nincs főszponzoruk. Steiner minderről az […]
Günther Steiner cáfolja azokat a feltételezéseket, melyek szerint a Haas csapatot szaúdi befektetők vásárolhatják meg. A pletykát a csapat korábbi névadó szponzorának, a Rich Energynek a fejese, William Storey indította, Twitteren, mikor hivatalossá vált, hogy a csapat és az energiaital márka útjai különválnak. „Nem tudom mit mondjak, kivéve, hogy én is sok sikert kívánok ezeknek […]
Már mindannyian azt hittük, hogy a Rich Energy és a Haas útjai teljes mértékben különváltak a szakításukat követően. Azonban az energiaitalokat forgalmazó cég nemrégiben árulta el a Twitteren, hogy az amerikai istálló szaúdi befektetőkkel tárgyal. Korábban már beszámoltunk róla, hogy az amerikai istálló és korábbi főtámogatója immáron külön utakon jár és a Haas autóin már […]