A hétvégén a Hungaroringen rajtol a kamion EB sorozat, melyen a Révész Racing csapat is indul. A versenygépet a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert vezeti. A csapatot új kiemelt támogató is segíti. Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a Révész Truck Racing Team. A magyar csapat Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok személyében magyar pilótával vágott neki a kamion […]
Anderson már Magyarországon próbálja ki az SL Trucksport által épített MAN versenykamiont, és csapatként Sascha Lenzzel Team Löwenpower néven indulnak harcba. A brit és a német kamionversenyző közötti együttműködés még 2019-ben kezdődött, hamar barátokká is váltak. 2020-ra Anderson és Lenz összeálltak, amikor a bajnokságba csapatként már Löwenpower néven neveztek. Sajnos a rövid szezon miatt nem […]
Amikor két hét múlva a Hungaroringen kezdetét veszi az idény, 16 teljes szezonos nevező áll majd rajthoz a 7 versenyhétvégéből, és 30 futamból álló kamionos bajnokságban. A tavalyi sikeres modellre építve az ETRA, az FIA és a helyi szervező tovább fejlesztette a meglévő higiéniai koncepciót, beleértve a csapatok és a személyzet tesztjeit és egészségügyi ellenőrzéseit, […]
A tavalyi szezon volt Sascha Lenz eddigi legerősebbje, aztán beütött a koronavírus járvány, és hirtelen a top forma már nem számított. Képes lesz arra, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta? Egy biztos: Lenz tudja, hogy idén komoly harc vár rá. A német versenyző nem nyert még kamion Európa-bajnokságot, de 2020-ban minden adott volt ahhoz, hogy ráhajtson. […]
Négy versenyhétvége és nyolc futam várja a kamionversenyzés ászait a szimulátorozás világában, az ETRC kedvenc pályáin, két külön rajtráccsal. Ezen a hétvégén indul ugyanis a 2021-es virtuális kamionos derbi a Hungaroringen, ahol 15 pilóta mutathatja meg a képességeit. A regnáló digitális kamionos bajnok Kiss Norbi tavaly magasra tette a lécet az esport bajnokságban, hiszen tíz […]
Bajban az idei FIA kamion Európa-bajnoki szezon, hiszen több a sportban is érdekelt ország résztvevőitől/médiásaitól úgy értesültünk, hogy a szezonzáró Misanoban elmarad, a koronavírus járvány miatt. A sportág promótere az ETRA megoldást keres a problémára, de nézzük is sorjában, hogy mi történt a magyar versenyhétvégén a háttérben. Annyira már nem nagy titok, hogy idén Kiss […]
Október 17-18. között a Hungaroring ad otthont a WTCR és a kamion Európa-bajnokság következő futamainak. A Sport TV jóvoltából senki sem marad le a küzdelmekről, amelyeken több magyar versenyzőnek is szurkolhatunk. Petur András, Haraszti Ádám és a Sport TV a helyszínről közvetíti az eseményeket. A lelátók ugyan nem, de a szervízpark és a versenypálya ismét […]
Sajtóközlemény: A hétvégén elkezdődött a kamion EB a csehországi Mostban. Ezen a versenyen debütált a Révész TRT csapata, melynek pilótája Kiss Norbert. Nos a csapat és Norbi remekül kezdett, a szabadedzés során egy másodperccel volt gyorsabb a többieknél, és a jó tempó az időmérőre is megmaradt, így Norbi egy tizedes előnnyel megszerezte a Pole-t szombaton. […]
Hónapokig készülődött a szezon rajtjára a kamion Európa-bajnokság 2020-ban, és végre a jövő héten Autodrom Mostban düböröghetnek a kamionok is. Az ETRA szorosan együttműködött a FIA-val, és a helyi szervezőkkel, így egy olyan koncepciót dolgoztak ki, amelyet a Forma-1 és más bajnokságok is alkalmaznak. Különös tekintettel vannak a szigorú higiéniai szabályok betartatására vonatkozóan, valamint a […]