Charles Leclerc ismét pontszerző helyre hozta be az SF1000-es fémjelzésű Ferrarit a múlt hétvégén, annak ellenére, hogy az idei autónak csalódást keltő a teljesítménye. A monacói versenyző a hatodik helyen ért célba az Orosz Nagydíjon, azonban ő sem érti hogyan csinálta. A szezon tizedik versenyét Leclerc a tizenegyedik helyről várta, egy csalódást keltő szombati időmérő […]
Sebastian Vettel szerint a Ferrari újításai nem fogják megváltoztatni az erősorrendet, azonban még az információhiány miatt ők sincsenek tisztában azzal, hogy milyen jók lesznek a fejlesztések. Az olasz istálló már a Stájer Nagydíjon elkezdte bevetni a tervezett újításaikat az idei konstrukciójukon, ami eddig egyáltalán nem tűnik versenyképesnek semmilyen téren. A Stájer Nagydíjon bevetett fejlesztéseket eredetileg […]
A három nagycsapat már nem létezik a régi formában, hiszen a Ferrari visszaesett idén. A veszteségeket a Magyar Nagydíjon bevezetett fejlesztésekkel pótolnák. Jelenleg a Scuderia ötödik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, a rosszul sikerült Stájer Nagydíj után, ugyanis nulláztak, mindkét autóval. Mogyoródon javítanának a helyzetükön egy új csomaggal. A Ferrari a Haas, az Alfa Romeo […]
Mattia Binotto úgy véli, hogy a Ferrarinak nagyon nehéz lesz ledolgozni a sebességhátrányukat a többi csapathoz képest az idei Forma-1-es szezonban. Az olasz istálló csapatfőnökének elmondása alapján csak az egyenesekben hét tized másodpercet veszítenek a Mercedesekkel szemben. A Vörösök két versenyzője, Sebastian Vettel és Charles Leclerc egy borzalmas időmérő edzést teljesítettek a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon. […]
Sebastian Vettel a pénteki nap folyamán elmondta, hogy a Ferrari komoly leszorítóerő és tapadáshátrányban van a többi élcsapathoz képest. A maranellói istálló már tisztában van vele, hogy szinte esélyük sem lesz arra, hogy futamgyőzelemmel kezdjék meg a 2020-as Forma-1-es szezont, miután az SF1000 közel sem olyan versenyképes, mint ahogy azt várták. A vadonatúj, átalakított Ferrarit […]
A legnagyobb kérdés a 2020-as Forma-1-es szezon kezdete előtt az, hogy vajon a Ferrari a téli teszteken mutatott gyenge formát követően vajon képes lesz-e felvenni a versenyt a Red Bullal és a Mercedesszel. Az olaszok rendkívül gyengén szerepeltek a téli teszteken, ugyanis a köridőket tekintve egy szinten voltak a Renaultval és Racing Pointtal voltak egy […]
A 2020-as előszezoni tesztek végeztével kijelenthető, hogy az események nem úgy alakultak, ahogyan azt a Ferrari tervezte. Úgy tűnik, a Mercedesszel szemben tempóhátrányban vannak, sőt egyesek szerint a Racing Point is veszélyes lehet rájuk. Hogy mindez minek köszönhető? Mattia Binotto szerint nem csak egy-két területbeli hiányosságból adódik, hanem az egész csomag fejlődésre szorul. „A teljesítmény […]
A Codacons nevű olasz szervezet, mely fogyasztói jogokkal és környezetvédelemmel foglakozik, arra kéri az olasz kormányt, hogy lépjen fel a Ferrari 2020-as versenygépe, az SF1000 ellen. Jobban mondva annak bemutatott festése miatt. Egészen pontosan a Mission Winnow márkajelzés zavarja őket. A Mission Winnow ugyanis, mint ismert a Philip Morris dohányipari vállalat kampánya. A dohányipar számára […]
Nemrégiben került nyilvánosságra a Ferrari idei autójának kódjele. Az olasz istálló idei autójának a neve SF1000 lesz, ugyanis az olaszok az idei szezonban fogja teljesíteni az ezredik nagydíját. Az maranellóiak a tavalyi szezonban az SF90-es kódjelű autóval versenyeztek, azonban a terveik korántsem úgy sikerültek, mint ahogy azt a szezon előtt eltervezték, ugyanis ismét vereséget szenvedtek […]