A Ferrari a Red Bull tavalyi fejlesztési stratégiáját tervezi lemásolni. Az olaszok csapatfőnöke, Frédéric Vasseur ugyanis megerősítette, hogy minden egyes versenyre fognak valami újítást hozni az SF-23-ra. A többi csapathoz hasonlóan a Ferrari is hozott olyan fejlesztéseket a Monacói Nagydíjra, amik normál esetben már az Emilia Romagna Nagydíjon bemutatkozhattak volna. A Vörösök a soron következő […]
Charles Leclerc szerint a Ferrari első lényegesebb fejlesztési lépcsőjének „pozitív irányba kell elmozdítania” az SF23-at, amivel csökkenthetik a Red Bullokkal szemben lévő hátrányukat. A Scuderia csapatfőnöke, Frédéric Vasseur már Bakuban elárulta, hogy Miami-ban fogják majd bevetni az első komolyabb fejlesztési csomagjukat. A nagyobb mértékű újítások pár kisebb változtatás után érkeznek majd, amiket Jeddah-ban és Melbourne-ben […]
Ugyan Carlos Sainz szerint a Red Bull koncepciójában több a potenciál, mint a Ferrariéban, az olasz istálló ennek ellenére sem fog B autót építeni 2023-ban, és továbbra is ragaszkodik az eredeti koncepcióhoz. A Vörösök katasztrofálisan kezdték az idei Forma-1-es szezont, ugyanis 3 futam után mindössze 26 pont szerepel a nevük mellett. A Ferrari a turbóhibrid […]
A Ferrari csapatfőnöke Frédéric Vasseur szerint a Ferrarinak addig volt jó a tempója a Szaúd-arábiai Nagydíjon, amíg nem kellett feltenniük a kemény keverékű Pirelliket. Miután Carlos Sainz és Charles Leclerc is a biztonsági autós fázis előtt állt ki a bokszba, így mindketten pozíciókat veszítettek a riválisaikkal szemben. A spanyolt még a közepes gumikon érkező Lewis […]
A Ferrari számára nem elég, hogy rosszul indították a szezont és egy újabb kulcsember hagyta el a csapatukat, egy újabb esetleges kockázatos lépés miatt tovább folytatódhat a 2023-as kálváriája. A Vörösök ugyanis azt a specifikációjú hátsó szárnyat fejlesztik majd tovább, amivel már a teszteken és a versenyen is problémájuk volt. Az újfajta szárny – amin […]
A Ferrari 2023-as szezonkezdete egyáltalán nem nevezhető rózsásnak. Charles Leclerc szerint ugyanis „a tempójuk nem lesz elég ahhoz, hogy harcolhassanak a pole-pozíciórét.” A Bahreini Nagydíj délutáni gyakorlásán – ahol a versenyhez hasonló körülmények uralkodtak a versenypályán – a monacói pilóta a 4. legjobb időt autózta, amíg csapattársa, Carlos Sainz nagy meglepetésre csak a 14. helyen […]
A Ferrari az első tesztnap után a másodikat is problémamentesen tudta zárni. Charles Leclerc és Carlos Sainz csütörtökön 136 kört tett meg a Bahrein International Circuit-en és pénteken ezt a számot 2-vel meg tudtál toldani. Egyelőre mindkét fiatal elégedett az olaszok idei autójával, az SF23-mal. A Ferrarinak a tavalyi szezon elején óriási előnye volt a […]
A Ferrari a keddi nap folyamán bemutatta az idei autóját, az SF23-at. A konstrukcióról készült képeket vizslatva azonban azonnal feltűnt, hogy az első szárnyon ugyanazok a terelő elemek vannak rajta, amivel a Mercedes kísérletezett a tavalyi szezonban. Az eszüstnyilak egy komolyabb fejlesztési csomagot vittek a 2022-es Amerikai Nagydíjra, aminek az egyik eleme egy új első […]
Charles Leclerc szerint a Ferrari első számú célja az volt, hogy kijavítsa a tavalyi autójuk gyengeségeit a 2023-as szezonra. A monacói pilóta a mai bemutatót követően már vezethette az SF23-at és pozitív benyomásai voltak az új autója kapcsán. A Vörösök egy nyilvános autóbemutatón rántották le a leplet az új konstrukciójukról, amit Leclerc mellett Carlos Sainz […]