Nem régiben arról kérdeztünk titeket, hogy mi a véleményetek a női versenyzőkről, jobban mondva, kit tartotok a legjobbnak közülük. Felhívtuk rá a figyelmet, hogy ez nem szépségverseny, a versenyzői teljesítmény alapján ítéljetek, bár nem tudjuk, hogy ezt mennyire vettétek figyelembe. 😀 Mindenesetre mi a listára 35 év alatti versenyzőnőket vettünk fel, ti pedig ezt a […]
Alex Peroni és Alessio Deledda mellett Sophia Flörsch lesz még a Campos Racing versenyzője a Formula 3-ban 2020-ban. A német hölgyversenyző azt követően kötelezi el magát a Formula 3 iránt, hogy tavaly a HWA Racelab versenyzőjeként részt vett többek között a Makaói Nagydíjon is, ahol egy évvel korábban a horrorba illő balesete után hátsérülést szenvedett. […]
Mint arról már beszámoltunk, Lewis Hamlilton nyerte a Laureus Az év sportolója díját, noha nem egyedül. Azt is megemlítettük azonban, hogy nem a hatszoros Forma-1-es világbajnok volt az egyetlen autóversenyző, akit díjaztak. A másik ráadásul egy hölgy volt, Sophia Flörsch, aki Az év visszatérése díjat nyerte, miután 2018-ban makaóban komoly Formula 3-as balesetet szenvedett, de […]
Két fő osztozik idén a Laureus Az év sportolója díján. Az elismerést idén Lionel Messi és Lewis Hamilton kapták. A díjátadóra Berlinben került sor. Laureus World Sports Academy zsűrije most először döntött úgy, hogy két főnek megosztva adja a díjat. A djíazozzak közt azonban nem Hamilton az egyetlen autóversenyző. Az év visszatérése díjat ugyanis Sophia […]
Sophia Flörsch akkor lett ismert, amikor túlélte a brutális Formula 3-as balesetét Makaóban 2018-ban, most pedig elítéli a Ferrarit amiért igazolni akarnak női pilótát. Utal itt elsősorban arra, hogy a Ferrari versenyzői akadémiájának jelenleg ugyan Mick Schumacher az első számú csillaga, de a főnök Mattia Binotto már elárulta, hogy pár hölgyet is szívesen alkalmazna. Ő […]
Nyilvánossá vált a 2020-as Laureus-díj jelöltjeinek névsora. A jubileumi, huszadik díjátadón összesen hét különböző kategóriában hirdetnek győztest, amelyből háromban autosportos vonatkozás is van. Az év férfi sportolója listáján helyett kapott a Forma-1 35 éves, hatszoros világbajnok versenyzője Lewis Hamilton, akinek igen komoly riválisai is lesznek e díjért. A brit jelölése mellett az szólt, hogy rendkívül […]
Sophia Flörsch is részt fog venni a 66. Makaói Nagydíjon az idei hónapban annak ellenére, hogy a tavalyi versenyen egy óriási balesetet szenvedett, amiben súlyos hátsérüléseket szenvedett el. Mindenki azt hitte, hogy a német versenyzőnő karrierje megpecsételődött az egy évvel ezelőtti Makaói Nagydíjon, miután egy óriási baleset következtében még a pályáról is kirepült Flörsch autója. […]
A Formula Regional European Championshipben srácok közt versenyző Sopha Flörsch ismét megszólta a kizárólag nőknek indított bajnokságot, a W Seriest. Korábban is kifejtette már véleményét, mi szerint nem tartja előremutatónak a külön női bajnokságot, sőt még Keszthelyi Vivient is „kioktatta”. „Ez egyfajta marketing dolog, és az én szememben ez nem segíti a nőket a motorsportban.” […]
Igazán különleges helyen rendezték a Formula E berlini futamát. A Tempelhof reptér ad otthont a versenyek, ami még a Formula E naptáron belül is egyedi, hiszen ez az egyetlen helyszín, mely bár nem épített autóverseny pálya, mégsem utcai körülményeket nyújt. A 2008-ban bezárt Tempelhof reptér önmagában is érdekes, a történelem egy szelete, hiszen egyrészt a […]