David Schumacher egy kaotikus versenyt követően nyerte meg első versenyét az FIA Formula-3-ban Spielbergben. A német fiatal az első helyével idei első pontjait tudta megszerezni. A Trident pilóta – aki az egykori Formula-1-es pilóta, Ralf Schumacher fia – rajt-cél győzelmet aratott, miután az előző futamon kiosztott büntetéseknek köszönhetően a pole-pozícióban találta magát a második fordított […]
Lando Norris elismerte, nem igazán álltak még össze a dolgok a McLarennél, de az időmérőre már javulást vár. A brit versenyző a pénteki gyakorlásokon a 10. hely környékén autózott, ami okozhatott némi meglepetést a rajongóknak. A tesztgumik és a beállítások finomítása ölelte fel a tegnapot, ám a 21 éves pilóta nem aggódik. Norris szerint az […]
Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Red Bull rendelkezik egyfajta „partimóddal”, amit az időmérőkön lőnek el. A Mercedes korábban előszeretettel alkalmazta azt a trükköt, hogy a kvalifikáción motormódot váltott, és így előnybe került a riválisokhoz képest. A többlet lóerővel felszerelkezve szinte elérhetetlen tűntek, így az FIA 2020-ban véget vetett ennek a játéknak. Azóta egy versenyhétvégén […]
Lando Norris elmondta, hogy szerinte ki az F1 egyik legjobb versenyzője. A 2021-es szezon egyik meglepetése a McLarennél versenyző brit pilóta. A 21 éves fiatal ugyanis eddig minden futamon pontot tudott szerezni, sőt két dobogós helyezéssel is megörvendeztette már idén csapatát. Jelenleg a negyedik helyet birtokolja az egyéni pontversenyben, ám az év elején állt már […]
Max Verstappen volt a leggyorsabb az Osztrák Nagydíj első szabadedzésén, Charles Leclerc futotta a második legjobb időt, míg a harmadik pozícióba Carlos Sainz ért fel. A versenyzők nem késlekedtek, ugyanis szinte mindenki azonnal kihajtott a pályára. Az első gyakorláson azonban három „új” név is felvillant, ugyanis Antonio Giovinazzi helyén Callum Ilott, Fernando Alonso autójában Guanyu […]
Max Verstappen ismét győzedelmeskedni tudott, és jócskán gondolkodóba ejtette a Mercedest. A Stájer Nagydíj alatt a Red Bull nem talált legyőzőre, így a holland pilóta ismét egy győzelmet ünnepelhetett. Lewis Hamilton ugyan követte ellenfelét, ám nem igen tudta támadni. A harmadik pozícióért azonban ádáz csapata dúlt, ugyanis Sergio Pérez és Valtteri Bottas is áhítozott a […]
Fernando Alonso megkérdőjelezte a most hétvégi, második osztrák verseny létjogosultságát. A múlt vasárnapi Stájer Nagydíj nem tartozik az idény legizgalmasabbai közé, Max Verstappen végig dominálta a viadalt. Alonso pedig arra számít, hasonló fog történni most hétvégén is. „A következő hétvégén jó lenne, ha esne az eső, vagy valami, mert az autók ugyanolyanok lesznek és hasonló […]
Lewis Hamilton továbbra is azon morfondírozik, hogy miért és hogyan tudta őket átugrani a Red Bull. A hétszeres világbajnok az időmérő után már jelezte, hogy nincs meg a Mercedes tempója ahhoz, hogy megelőzze az első helyről rajtoló Max Verstappent. A brit jóslata valóra vált, ugyanis csak „kullogott” ellenfel mögött. Ugyanakkor a 36 éves pilóta nem […]
Lando Norris szerint sikerült a maximumot nyújtaniuk vasárnap, így elégedett az eredményével. Valtteri Bottas büntetését követően a harmadik rajtkockából indulhatott tegnap a brit versenyző. Már az első métereken védekeznie kellett, ugyanis Sergio Pérez azonnal támadásba lendült. Pár pillanat erejéig meg is előzte a McLaren versenyzőjét, ám a 21 éves pilóta keményen visszatámadott, és a mexikói […]