Lewis Hamilton biztos abban, hogy az ő helyére beugró George Russell a jövőben bajnoki címekért harcolhat majd. Az ifjú brit titán már két esztendőt lehúzott a Williamsnél, és annak ellenére, hogy ezalatt szinte végig a leglassabb autóban ült, sokakban mély nyomott hagyott teljesítménye. Hamilton is le van nyűgözve Russell teljesítménye kapcsán. Hamilton Fernando Alonso első […]
Charles Leclerc úgy vághat neki a szezonzáró hétvégének, hogy biztosan kvalifikációs eredményéhez jön majd még egy három rajthelyes büntetés, amiért a Szahíri Nagydíjon kilökte Sergio Pérezt. A baleset következtében Max Verstappen is kiesett a versenyből. A monacói pilóta teljesen megérti a versenybírák döntését. Leclerc a negyedik helyről kezdhette meg a múlt heti versenyt, azonban a […]
A Racing Pointnak Lawrence Stroll magángépét kellett bevetnie a pótalkatrészek szállításához. Eredményes versenyen van túl a kanadai-brit istálló, ugyanis a Szahíri Nagydíjon megszerezték az első illetve a harmadik helyet. Ugyanakkor a versenyhétvége előtt komoly gond ütötte fel a fejét a csapatnál. Az első bahreini futam alkalmával Sergio Pérez motorja lángra kapott, míg Lance Stroll fejre […]
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff tovább dicsérte a koronavírusos Lewis Hamilton helyére beugró George Russellt. Az osztrák csapatfőnök kiemelte, nem ez volt Russell utolsó lehetősége futamot nyerni. Egy hihetetlen történet is kerekedhetett volna a Mercedes junior beugrásából, mivel végig vezette a versenyt, és nem tűnt úgy, mint aki ezen pozíciót ki fogja engedni a kezéből. […]
Valtteri Bottas úgy érzi, hogy a vasárnapi verseny után, talán idiótának nézték azok, akik nem ismerik annyira az F1-et. Miután kiderült, hogy Lewis Hamilton elkapta a koronavírust, és így nem versenyezhet a Szahíri Nagydíjon, a Mercedes George Russellt ültette a hétszeres világbajnok helyére. A pénteki szabadedzések során a fiatal brit pilóta gyorsabb volt, mint a […]
Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy George Russell meg fogja szerezni élete első Forma-1-es győzelmét. Ezen a hétvégén, az alapból Williamst vezető pilóta a koronavírusos Lewis Hamilton helyére ült be, és egyáltalán nem vallott kudarcot. „Srácok… nem tudok mit mondani. Ez kétszer lett elvéve tőlünk.” – mondta Russell csalódottan a csapatrádión. „A kezdetekben kontrolláltam a versenyt. […]
A szezon talán legőrültebb versenyén Sergio Pérez szelte át elsőként a célvonalat, ezzel pedig megszerezte élete első győzelmét. Elképesztő futamot teljesített, a rajt után nekiment Charles Leclerc, és visszaesett utolsónak, majd innen sikerült visszakapaszkodnia. „Nem igazán jutok szóhoz” – nyilatkozta a leintést követően. „Remélem, nem álmodom. Rengetegszer álmodtam már erről, aztán felkeltem. 10 évbe telt. […]
Pénzbüntetéssel sújtották a Mercedest, miután egy kommunikációs hiba miatt felcserélték a versenyzőik abroncsait. A futam háromnegyede alatt George Russell autózhatott az élen, míg mögötte újdonsült csapattársa, Valtteri Bottas követezett. A Williamsben debütáló Jack Aitken azonban egy olyan láncreakciót indított el, ami kapcsán a Fekete Nyilak a 8. és 9. helyen fejezték be a versenyt, míg […]
Charles Leclerc 3 helyes rajtbüntetéssel vághat majd neki a szezonzáró versenyhétvégének. A monacói versenyző a rajt után túl későn fékezett, aminek eredménye az lett, hogy kitessékelte a pályáról Serigo Pérezt. A közelükben haladó Max Verstappen próbálta őket kikerülni, de nem járt sikerrel, sőt a Ferrari még egy kicsit meg is pöckölt a Red Bull hátulját. […]