A Renault az ide évtől Alpine néven folytatja a Forma-1-es pályafutását, és ehhez vezetői szinten is változásokra volt szükség. Ennek lett áldozata a sokáig a csapatot irányító Cyril Abiteboul is. A Renault vezérigazgatója Luca de Meo most elmondta, hogy miért volt szükséges a fontos személycserére. Korábban a rossznyelvek szerint a csapat gyenge teljesítménye volt a […]
A Red Bull hagyományosan az a csapat, amely a kimeríthetetlen utánpótlásáról is ismert. Az évek során azonban nem mindenkinek hozta meg a csapat az áttörést, ilyen volt az argentin Matias Milla, aki egyszerűen nem tudott minden kérésnek, feltételnek eleget tenni. Mielőtt még megérkezett volna a Forma-1-be a Red Bull, már akkor is nagy hangsúlyt fektetettek […]
Charles Leclerc volt a Ferrari egyértelmű vezéregyénisége a 2020-as Forma-1-es szezon során. Amíg a monacóinak néha még a maximumnál is többet sikerült kisajtolnia a rendelkezésére álló technikából, csapattársa Sebastian Vettel a szezon túlnyomó részében szenvedett. Leclerc nemrégiben a BBC-nek adott interjújában mondta el, hogy szerint miért szenvedett a négyszeres világbajnok német pilóta az utolsó ferraris […]
Az Infiniti bejelentette, hogy az idei szezon végeztével befejezik a részvételüket a Forma-1-ben, mint szponzor. Az Infiniti még 2011-ben csatlakozott a száguldó cirkuszba a Red Bull támogatójaként. Egy évvel később pedig már főtámogatóivá váltak a milton keynesi istállónak, ami miatt a japán gyártó szponzorfeliratai szinte minden egyes szegmensén megtalálhatók voltak az RB8-on. Az Infiniti az […]
A Honda a pénz miatt fog kivonulni a Forma-1-ből a 2021-es szezon végé. Az F1 vezérigazgatója és a Libery Media vezetője Chase Carey szerint ezért fog véget érni a japán gyártó és a Red Bull kapcsolata a soron következő szezon végén. „A Hondánál azt a döntést hoztuk, hogy 2050-re teljes mértékben el szeretnék érni a […]
A Forma-1-ből minden bizonnyal távozó Kevin Magnussen úgy gondolja, hogy csak a balszerencsének köszönheti a jelenlegi helyzetét. A 28 éves pilóta 2014-ben a McLaren színeiben debütált a Forma-1-ben, majd egy év szünet a Renault versenyzőjeként tért vissza, azután pedig az elmúlt négy évet a Haas színeiben töltötte. 2021-re azonban a kis amerikai csapat teljesen lecseréli […]
Charles Leclerc elárulta, hogy nem áll szándékában a Mercedeshez vagy egy olyan csapathoz szerződni, akiknek autóját a német márka hajtáslánca hajt. A monacói fiatal még a tavalyi szezon végén hosszabbította meg a szerződését a Vörösökkel egészen 2024-ig. Azonban azt még ő sem gondolta, hogy egyik szezonról a másikra visszaesnek a közvetlen élmezőnyből a középmezőnybe. Azonban […]
A mai napon hivatalossá vált, hogy Romain Grosjean el fogja hagyni a Haas csapatát a 2020-as Forma-1-es szezon végén. A francia pilóta – akinek így szinte biztosan nem fog ülést találni 2021-re – a közösségi média felületén jelentette be a hírt. Grosjean már a kezdetek óta az amerikai istállónál versenyez, ugyanis a 2015-ös szezon végén […]
Belsős információkra hivatkozva állítja az egyik dán ujságíró, hogy a mezőny egyetlen dán versenyzője Kevin Magnussen év végén távozik a Forma-1-ből. Nemrégiben még arról szóltak a hírek, hogy a Haas versenyzője akár Verstappen mellett is kiköthet a Red Bullban, azonban a dán BT újság tudósítója 99,9%-os biztonsággal állítja, hogy Magnussen már nem lesz a mezőny […]