Nagy Dániel 2017 után visszatér a Zengő Motorsporthoz, ahol a hétvégén rajthoz áll a TCR Európa-kupa idénynyitó, szlovákiaringi fordulóján. A WTCR-dobogós magyar pilóta már túl van néhány teszten a számára új Cupra León Competiciónnal, kipróbálhatta a TCR Europe-ban idén bemutatkozó Hankook-gumikat, és szeretne dobogóra állni az egyik futamon. Hosszabb ideje nem lehetett hallani felőled, már […]
A Hyundai két fejlesztőpilótája – Augusto Farfus és Jean-Karl Vernay – mellett Yvan Muller korábbi mentoráltja, John Filippi és a világbajnoki veterán, Tom Chilton vezetheti majd az elektromos Velostert. Farfus és Vernay bejelentése nem meglepetés. A brazil már korábban is az elektromos projekt része volt, 2020-ban ezért nem indult a világkupán. „Jó lesz újra a […]
A Nürburgring és a Slovakia Ring érkezésével lett teljes a 2021-es TCR Europe versenynaptár, a Hungaroring sajnos kimaradt. Paulo Ferreira, a TCR Europe promótere így nyilatkozott: „Elégedettek vagyunk, amiért sikerült véglegesíteni a karácsonyi szünet előtt a versenynaptárunkat, és ezért köszönettel tartozom a helyi rendezőknek is az együttműködésük miatt. Az, hogy sikerült megegyeznünk a Slovakia Ringgel […]
Bár az utolsó futamot a második helyen álló John Filippi nyerte, Mehdi Bennani lett a TCR Europe idei győztese, habár mindezt futamgyőzelem nélkül érte el. A 2020-as év még egy valószínűtlen dolgot kipipálhat: futamgyőzelem nélkül lett valaki bajnok az autosportban. Ráadásul nem is akárki, hanem a WTCC/WTCR korábbi fenegyereke, a Michelisz Norbi orra alá is […]
Josh Files ül Nicky Catsburg helyére a Hyundai i30 N TCR-be a hétvégi WTCR futamokra MotorLand Aragónban, mivel a holland pilóta COVID-19 tesztje pozitív lett. Így nyilatkozott Catsburg: „A 24 órás verseny után Spa-Francorchampsban pozitív lett a koronavírus tesztem egy rutinellenőrzésen. A hétvége előtt negatív teszttel rendelkeztem, és sajnos ezután fertőződhettem meg a vírussal. Jelenleg […]
A Hungaroringen és a szezonzárón szabadkártyásként José Manuel Sapag is indul majd a WTCR-ben, ezzel ő lesz Michelisz új márkatársa. Sapag azt a Hyundait terelgeti majd, amivel múlt hétvégén Barcelonában is versenyzett a TCR Európa-kupában. „Kihívás lesz majd, mert még nem vezettem a Hungaroringen előben, csak szimulátoron.” – mondta az argentin túraautó bajnokságban is szereplő […]
Michelle Halder szenzációs győzelmet aratott Zolderben a TCR Europe versenyén, amelyre ő is csak annyit tudott mondani, hogy hihetetlen. A Honda Cívic Type-R TCR-rel versenyző hölgy Mike nevű testvérével az utolsó pillanatban érkezett meg az európai kupasorozatra, miután váltottak a német TCR-ből, és indultak már Paul Ricardon. Most problémamentes versenyeken, a német pilóta még a […]
A hétvégén Luca Filippi is debütál a WTCR-ben Zolderben, miután a Team Mulsanne az utolsó pillanatban biztosít számára ülést a jól elhalasztott szezonnyitón. A 35 éves pilóta Jean-Karl Vernay csapattársa lesz, és egy Alfa Romeo Giulietta Veloce TCR-t állít fel a rajtrácsra az olasz alakulat, de már csak szabadkártyásként, mivel nem regisztrálták őt augusztus 14 […]
A magyarországi koronavírus helyzet miatt a sokak által várt Super Racing Fesztivál eredetileg áprilisra volt tervezve. Némi vargabetűk után az új tervezett időpont októberre került. Sajnos, így szeptember közepe felé haladva is teljesen helyes a megfogalmazás mely szerint tervezett. Tapasztalható ugyanis némi káosz a két fő esemény, a túraautó világkupa és a kamion Európa-bajnokság háza […]