Lassan kirajzolódik mely területeken van a legnagyobb előnye a Red Bullnak. Ott folytatta az osztrák csapat a menetelést, ahol tavaly abbahagyta. Az első két futamon az első két helyen végeztek, bár Szaúd-Arábiában ezúttal Sergio Pérez diadalmaskodott. A megbízhatóság terén a Bikáknak is van mit javítaniuk, ám az autójuk teljesítménye fényévekkel a többiek előtt van. Mindaddig […]
A Sky Sports TV elismert szakértője, Karun Chandhok úgy gondolja, hogy az FIA és a Forma-1 közötti kapcsolat „a szakadék szélén áll” a sorozatos nézeteltéréseik miatt. Az FIA és az F1 – beleértve a sportág tulajdonosát, a Liberty Mediát is – a 2023-as év első hónapjában számos kérdésben vitába keveredtek. A dolgok azután mélyültek el, […]
Ted Kravitz először szólalt meg a botrány óta, és gyorsan szeretné is elfelejteni az ügyet. A Sky Sports riportere a nevével ellátott műsorban (Ted’s Notebook) azt találta mondani, hogy Lewis Hamiltont meglopták a tavalyi világbajnoki cím kapcsán. Ezen felül a brit azt is hangoztatta, hogy a holland világbajnok még nem nyert „normál körülmények között” bajnokságot. […]
Max Verstappen a Sao Pauló-i Nagydíj helyszínén elmondta, hogy többet nem fogja szabotálni a Sky Sports munkáját és újfent nyilatkozik majd nekik. Az előző versenyhétvége folyamén robbant a bomba, miután a Red Bull holland klasszisa kijelentette, hogy „egy bizonyos ember” miatt nem hajlandó nyilatkozni a Sky Sports stábjának. A kétszeres világbajnokhoz a csapata, a Red […]
Max Verstappen kifejtette miért haragudott meg a Sky Sportsra, míg a Red Bull már Brazíliában felfüggeszti a tiltakozását. Az Abu Dhabi Nagydíj botránya óta a brit tévétársaság sűrűn utalt arra, hogy a bajnoki cím nem a megfelelő emberhez került. Legutóbb Ted Kravitz jelentette ki, hogy Lewis Hamiltont meglopták, továbbá hozzátette: Verstappen nem tud normálisan bajnok […]
Max Verstappen fülébe is eljutott a Sky Sports riporterének furcsa nyilatkozata. Múlt héten még javában égett a „költségvetési-botrány láz”, hiszen nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen büntetést kap a Red Bull. Ted Kravitz a nevével fémjelzett műsorban viszont tett egy olyan kijelentést, ami miatt a holland pilóta nem hajlandó a Sky Sports egyik leányvállalatának sem […]
Ted Kravitz szerint a Mercedes és a Red Bull azonnal felcsapata a szabálykönyvet, mikor kihirdették, hogy Max Verstappen kétszeres világbajnok lett. Még a holland versenyző is azt hitte, hogy csak Austinban nyeri majd meg az egyéni bajnoki címet, ám a szabálykönyvben található kiskapu miatt ma a megszokott pontozás szerint értékelték a mezőnyt. Így a 25 […]
Érdekes és meglepő jelenetek játszódtak le az időmérő után a szingapúri Forma-1-es paddockban. A Sky Sports riportere Ted Kravitz éppen interjúkat készített az erre kijelölt zónában élő adásban, amikor egyszer csak arra kérték, hogy távozzon. A meglepettség pedig úrra lett a sokat megélt tudósítón. Kravitz az egyik legelismertebb és legnépszerűbb riporter a Forma-1 világában, emiatt […]