Az Osztrák Nagydíj szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy a jövőben a Red Bull Ring első kanyarja Niki Lauda nevét fogja viselni. A jelenleg is zajló osztrák Forma-1-es hétvége a nemrégiben elhunyt Niki Lauda előtt tiszteleg különféle módokon. A paddockba vezető folyosón Niki Lauda életéről szóló képek díszítik a falat, ezen kívül pedig a paddockban az […]
Sebastian Vettel elárulta, hogy csak és kizárólag azért állt fel a dobogóra a tegnapi Kanadai Nagydíjon, hogy tiszteletben tartsa a másik két pódiumon végző versenyzőt, Lewis Hamiltont és Charles Leclercet. Sok szurkolónál verte ki a biztosítékot, hogy a német pilóta egy öt másodperces büntetés miatt veszítette el idei első győzelmét. A német pilótát azért büntették, […]
Sebastian Vettel elmondta, hogy a kézzel írt levelet, amit még a tavalyi év folyamán küldött el a betegeskedő Niki Laudának, tiszteletből írta meg. Lauda, aki ezen a héten vesztette életét 70 éves korában, egy tüdőtranszplantáción esett át 2018 nyarán. Az osztrák legenda kifejezetten örült annak, hogy a Ferrari négyszeres világbajnoka egy kézzel írt levelet küldött […]
Sebastian Vettel elárulta, mióta egymás ellen versenyeznek egyfajta kölcsönös tisztelet alakult ki közte és Lewis Hamilton között. A páros évek óta küzd azért a bizonyos legfényesebb trófeáért, ezalatt az idő alatt, viszont Hamilton gyűjtött több világbajnoki címet, és döntött meg számtalan rekordot, amivel kivívta német ellenfele maximális elismerését és tiszteletét. ,,Nem arról van szó, hogy […]
Sebastian Vettel, aki olyan bajuszt növesztett magának, mint Nigel Mansell, az Auszráliában elszenvedett vereséget követően szeretne visszavágni Bahreinben a Mercedeseknek. „Bírom Nigelt,” – válaszolta a német arra kérdésre, miszerint a bajusza egy egyfajta tisztelgés a britek világbajnoka előtt. „Nigel egy fantasztikus ember, anno igazi oroszlánként versenyzett a Forma-1-ben.” Két héttel ezelőtt a négyszeres világbajnoknak még […]
A szezon kezdetét talán minden szereplő örömmel várta, ám árnyék vetült az Ausztrál Nagydíjra, mikor bejelentették, hogy a sportág egyik ikonikus figurája elhunyt. Charlie Whitingot tisztelet övezte, szerették a pilóták, a csapatvezetők, ezért is érintette meg őket annyira nagyra becsült kollégájuk távozása. Martin Brundle a Sky Sports szakértője foglalta össze, mennyire volt fontos karaktere a […]
Lewis Hamilton felfedte az F1i számára, hogyan és miért történt az utolsó futam után sisakcsere közte és Sebastian Vettel között. A két versenyző ádáz csatát vívott a 2018-as szezon első felében, ám Vettel, valamint a Ferrari hibái és a Mercedes nyári szünet utáni teljesítménye miatt a brit versenyző szerezte meg a világbajnoki címet. Miután a […]
Kevin Magnussen és Fernando Alonso idén nem egyszer balhéztak össze, ám a Haas dánja így is maximálisan elismeri a visszavonuló spanyolt. A szezon során Alonso többször is panaszkodott Magnussen vezetési stílusával és védekezésével kapcsolatban. A dán azzal vágott vissza, hogy Silverstone után a McLaren pilótát Neymarhoz hasonlította, akinek az idei focivébén néhányszor egy-egy ellene elkövetett […]
Sebastian Vettel nem aggódik attól, hogy esőt jósolnak a hétvégi Amerikai Nagydíjra, annak ellenére sem, hogy idén igencsak meggyűlt a Ferrari baja az esővel. Ahogy arról mi is beszámoltunk, péntekre és szombatra is igen komoly esőt jósolnak a COTA környékére. Vetel szerint nem kell aggódniuk a csapatnál. „Nem hiszem, hogy az eső problémát okoz számunkra. […]