Bár a McLaren főnöke, Zak Brown szívesen tárgyalt volna Pérezzel egy esetleges IndyCar ülésről, már betöltötték mindkét jövő évi helyüket jövőre. Oliver Askew helyén a korábbi Formula E pilóta, Felix Rosenqvist versenyezhet majd, Patricio O’Ward mellett. Ezzel szinte biztos, hogy Pérez nem teljesít teljes szezont a McLaren amerikai csapatában. Rosenqvist tavaly harmadik helyre kvalifikálta magát, […]
1992. december 20-án a Forma-1 nagysága, Ayrton Senna tesztelt a Team Penske autójával, amit akkor Firebird International Raceway néven ismerhettünk, Phoenixben. Soha nem érkezett még a tengerentúli szériába ilyen neves versenyző, aki már a tesztjével ekkora vihart kavart. Erről a történelmi mérföldkőről készített egy rövid dokumentumfilmet Marshall Pruett motorsport riporter és Travis Long, rendező. Pruett […]
Graham Rahal és James Hinchcliffe, úgy is mint a jelenlegi és korábbi detroiti verseny győztesei döbbenten vették tudomásul Lewis Hamilton véleményét, mellyel a komplett IndyCar mezőnyt ledegradálta. Mint az ismeretes, Lewis arra alapozva, hogy Fernando Alonso csak átment, és egyből ötödik lett az Indy 500 időmérőjén beárazta egyben a szériát is, egy lavinát indított […]
Lewis Hamilton korábban megjegyezte, hogy véleménye szerint az, hogy Fernando Alonso újoncként az ötödik helyre tudott kvalifikálni az Indy500-on, olyan versenyzők között, akik egész szezonban az IndyCarban versenyeznek, azt jelzi, hogy nem túl erős a széria. A verseny után erre az IndyCar bajnok és korábbi Indy 500 győztes, Tony Kanaan reagált. „Mit is mondhatnék? A srác […]