Vizes pályával szembesült a Forma-1-es mezőny a Török Nagydíj versenynapján, mindenki intermediate gumikkal állt fel a rajtrácsra. A kvalifikáció végeredményéhez képest a rajtsorrend változott, hiszen a szombaton leggyorsabb Lewis Hamilton autójában az erőforrás belső égésű motor részét kicserélték, így 10 rajthelyes büntetést kapott és csak a 11. helyről rajtolhatott. Rajtbüntetéssel kezdett azonban Carlos Sainz és […]
A Török Nagydíj időmérője mondhatni változó körülmények között zajlott, melyen George Russell jobban szeretett volna szerepelni. A brit versenyző a Q2 végi gyorskörén az utolsó kanyarban hibázott, ezzel úszott el neki a Q3-as továbbjutás, és elmondása szerint egy ötödik rajthely is. Így végül meg kellett elégednie a 13. hellyel. „Simán meglett volna azzal az utolsó körrel” […]
Lando Norris nem hinné, hogy sokáig fel tudja majd tartani Lewis Hamiltont. A hétszeres világbajnok a motorbüntetése miatt csak a 11. helyről rajtolhat majd vasárnap, hiába volt a leggyorsabb az időmérőn. A 21 éves versenyző így a hetedik pozícióból vághat neki a rajtnak, viszont nem hinné, hogy sokáig maga mögött tudja majd tartani honfitársát. ,,Én […]
Nem lepünk meg senkit azzal, ha azt mondjuk, hogy a Haas csapata nem a legjobb szezonját teljesíti 2021-ben. Azonban Mick Schumacher a Török Nagydíj időmérőjén borítani tudta a papírformát és a mezőny leglassabb autójával be tudta magát verekedni a Q2-be. A hihetetlen pedig az, hogy erre még Daniel Ricciardo sem volt képes egy McLarennel. Schumacher […]
Max Verstappen ugyan csak a harmadik legjobb időt autózta az időmérőn, viszont Lewis Hamilton büntetése miatt az első sorból várhatja a rajtot. A Mercedes erősen kezdett pénteken, majd a jó formájukat átmentették az időmérőre is. Addig a Red Bull a gyakorlások során a megfelelő egyensúly megtalálásával bajlódott. Ugyan javult a helyzetük a tegnapi naphoz képest, […]
Hiába Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn, a rajtot csak a 11. helyről várhatja majd. Nem úszta meg büntetés nélkül a hétvégét a hétszeres világbajnok, ugyanis autójában motorkomponenst (belső égésű motor) cserélt a Mercedes. Mivel a megengedett darabszámot így átlépték, a szabályok szerint 10 helyes rajtbüntetés vár majd a 36 éves versenyzőre. Az erős […]
Habár Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Török Nagydíj időmérő edzésén, mégsem ő, hanem másodikként végző csapattársa, Valtteri Bottas fog az élről indulni vasárnap. Hamilton ugyanis tíz rajthelyes büntetést kapott motorcsere miatt, ezért a 11. helyről indul. Max Verstappen eközben bejött a harmadik helyre, így ő is fellép az első sorba Bottas mellé. A Mercedes […]
Az időmérő után beidézték a stewardok Fernando Alonsót, ám végül nem kapott büntetést a spanyol. Az Alpine versenyzője a hatodik helyet szerzete meg a Török Nagydíj időmérőjén, ám Lewis Hamilton büntetése miatt az ötödik rajtkockából kezdheti majd meg a holnapi futamot. A 40 éves versenyző viszont nem dőlhetett hátra a kvalifikáció után, ugyanis a versenyfelügyelők […]
A Török Nagydíj időmérőjének kezdetén a pálya közel száraz volt – bár nem teljesen -, így lágy keverékű slick gumikon kezdték meg a körözést a Q1-ben versenyzők. Mindezt azonnal, mert máris jósolták, hogy újabb adag eső érkezik a pályára. Többen is megforogtak, így például a bajnokság éllovasai, Max Verstappen és Lewis Hamilton is. Hamilton hamar […]