A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn jó szemmel nézte Yuki Tsunoda első versenyen nyújtott teljesítményét. Nikita Mazepin már az első körben megpördült és kiesett. Mick Schumacher pedig megmutatta, a Haasszal nem is lett volna képes többre, hiszen az utolsó, 16. helyen ért célba a Bahreini Nagydíjon. Ehhez képest az AlphaTauri japán újonca pontot szerzett, miután az […]
Romain Grosjean idén a Dale Coyne Racinggel mutatkozik be a tengerentúlon, ahol reménye szerint izgalmasabb versenyeket fut majd. A francia elárulta, rendesen utánanézett az előtte álló feladatnak: „18 óra 36 percnyi IndyCar verseny, csak az utóbbi két hónapban” – összegezte, mennyi régi versenyt nézett meg. „Az F1-ben az első kanyar után tudni lehet, mi lesz […]
Mick Schumacher felkészülése élete első Forma-1-es szezonjára, eddig nem alakul a legjobban. Jelenleg nem utazhat el a fiatal német pilóta az Egyesült Királyságba, hogy csapatával dolgozzon. „A koronavírus által létrejött szituációnak köszönhetően, nem nagyon tehetek többet felkészülés terén. A pszichológia felkészülésem jól áll, és úgy érzem készen állok.” – mondta Schumacher a Sky Sport Germeny-nek. […]
Az AlphaTauri újonca, Yuki Tsunoda tavalyi imolai gyakorlása után egy 2019-es autóval körözhetett egy másik olasz pályán. Misano gyakran kedvelt helyszíne a faenzai csapatnak, gyakran teljesítenek filmes napokat azon az aszfaltcsíkon. Ugyan F1-es nagydíjat nem rendeztek itt, az adriai pálya rendszeres helyszíni a MotoGP San Marinói Nagydíjának. Tsunoda – miután csak egy 3 napos bahreini […]
A Szahír Nagydíj két újonca közül csak az egyik, a Haasban ülő Pietro Fittipaldi látta meg a kockás zászlót Bahreinben. A kétszeres világbajnok, Emerson unokája rajtbüntetések miatt csak az utolsó helyről rajtolhatott, végül a kiesők miatt a tizenhetedik helyen intették le. „Örülök, hogy végigértem, ez volt a cél. A végén jót csatáztam Jackkel (Aitken) és […]
A Haas Forma-1-es csapata hivatalosan bejelentette, hogy Mick Schumacher lesz a tegnap bejelentett Nikita Mazepin csapattársa az amerikai alakulatnál 2021-ben. A Formula 2 éllovasa többéves megállapodást kötött a Haas istállóval, akiknek idei autóját hamarosan ki is próbálhatja. A VF-20-ast ugyanis már az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén vezetheti, sőt a nagydíjhétvégét követő kedden is autóba […]
A Formula 2 újonca Felipe Drugovich nagy meglepetésre nyerni tudott a vasárnapi sprintversenyen Spielbergben. A brazil versenyző a fordított rajtácsnak köszönhetően a poleból rajtolhatott és az egész verseny alatt megállíthatatlan volt. Az MP Motorsport brazil versenyzője képes volt megtartani vezető helyét a rajtot követően. Őt a szintén az első sorból rajtoló Louis Déletraz követte. A […]
George Russell újonc csapattársáról, Nicholas Latifiről beszélt, akivel közösen arra törekednek majd, hogy visszavezessék a Williamset a középmezőnybe. Tavaly Russell volt az újonc a csapatnál és elég szépen le is tette a névjegyét, a visszatérő Kubica ellen ő bizonyult a jobbnak összességében, hiába gyűjtött a lengyel egy pontot az ő nullájával szemben. Az ifjú brit […]
Idén erős a felhozatal, ha az újoncokra tekintünk, mondhatni mindegyikük bizonyítani tud a Forma-1-ben. Alexander Albon már ott tart konkrétan, hogy egy élcsapat, egész pontosan a Red Bull autójában ül. De azért nem áll mindenki ilyen fényesen, George Russell, a tavalyi F2-es bajnok gyakorlatilag egy érdemi eredmény elérésére esélytelen autót kapott maga alá a Williamstől. […]