A már nem orosz Robert Shwartzman szerint az állampolgársága megváltoztatása életben tartotta Forma-1-es álmát. Míg honfitársa, Nikita Mazepin az ukrajnai konfliktus miatt elvesztette a versenyülését a Haasnál, addig a Ferrari tartalékpilótája, Shwartzman az év elején az oroszellenes szankciókra reagálva izraeli versenyzői licencért folyamodott. A 23 éves versenyzőnek most izraeli zászló van az autóján és az […]
A Haas úgy tűnik, hogy 2023-ban is megtartja jelenlegi alapszíneit, pedig új névadó szponzort szerződtetett 2023-ra és az azt követő évekre – egy texasi székhelyű pénzátutalási vállalatot, a Moneygramot. Günther Steiner vigyorogva közölte: „Az ő színeik is a fehér és a piros, pontosan olyanok, mint a mieink. A Moneygram lehetővé teszi nekünk, hogy többet fektessünk […]
Bernie Ecclestone, a Forma-1 volt vezérigazgatója bocsánatot kért az Ukrajna elleni orosz invázióval kapcsolatban nemrégiben tett megjegyzéseiért. Ecclestone és Vlagyimir Putyin orosz elnök évek óta szoros barátságot ápol, Putyin gyakran jelen volt az Orosz Nagydíjakon. A múlt hónap végén a Good Morning Britainnek nyilatkozva Ecclestone „értelmes” embernek nevezte Putyint, és ragaszkodott ahhoz, hogy még „egy […]
A Ferrari közölte, hogy orosz tesztpilótájuk, Robert Shwartzman izraeli licenccel fog vezetni a Forma-1-es csapat idei bevetésein. Shwartzman 2017 óta tagja a Ferrari versenyzői akadémiájának, és a maranellói alakulatnak megmutatta a potenciálját azzal, hogy megnyerte a 2019-es FIA Formula-3-as bajnokságot, valamint második lett tavaly, a F2-es bajnokságban. Miután bejelentették, hogy a Ferrari hivatalos tartalékpilótája lesz […]
1993-ban Mark Pieloch vásárolt egy sárga Chevrolet Corvette Indianapolis 500 Pace Car-al kezdte, ma az egyik legnagyobb múzeum tulaja. Pieloch felesége, Tetiana aggódik rokonai és barátai biztonságáért az orosz bombázások alatt szülőhelyén, Harkivban, Ukrajna második legnagyobb városában. Pieloch a West Palm Beach-i Barrett-Jackson árverésen adományozta el 1986-os sárga Corvette-jét – amelynek kilométeróráján mindössze 15 000 […]
Niki Lauda és James Hunt 1976-os csatáját valószínűleg egy F1-rajongónak sem kell bemutatni – a legfiatalabbaknak sem. Ha mégsem vagy képben, nézd meg a Rush-t (Hajsza a győzelemért) a Netflixen. Szóval Lauda és Hunt ikonikus párosa a Forma-1 történelmének. Sajnos ma már egyikük sincs az élők sorában. 1976 világbajnoka, Hunt, 1993-ban hunyt el, a háromszoros […]
Továbbra is zajlik az orosz-ukrán háború, a 26 éves Pierre Gasly pedig aggódik az ukrajnai emberekért. „Ismerem az ukrajnai embereket a hozzám közel álló embereken keresztül.” – mondta a Bildnek Gasly, akinek barátnője is ukrán származású. „Házaik, gyermekkoruk helyszínei elpusztultak. Barátaik ott rekedtek, nincs áram, és ezért elvesztették a kapcsolatot a családjukkal. A családoknak szét […]
A NASCAR Ukrajna zászlajának színeivel világította be az austini pálya egyik legjellegzetesebb látványosságát, a híres tornyot. Az elmúlt néhány szezonban a NASCAR sokat fejlődött. És ez nem csak technológiai vagy sportbeli fejlődés, hanem a kultúra, a környezet, az értékek és maga a sport fejlődése is. Az Egyesült Államok első számú versenysorozata biztosítja, hogy mindenki tudja, […]
A WTCR 2022-es szezonja Franciaországban Pau városában veszi kezdetét, miután az idény tervezett nyitóeseményét törölték. A cseh Autodrom Most adott volna otthont az első fordulónak április 9-10-i hétvégén, de az FIA Motorsport Világtanácsának legutóbbi, bahreini ülését követő nyilatkozatból kiderült, hogy az eseményre most nem kerül sor. Az ukrajnai inváziót követően augusztusban Szocsiban megrendezésre kerülő oroszországi […]