A Forma-1 vezetése és Hanoi városa ma bejelentették, hogy versenyt rendeznek a vietnámi fővárosban, 2020 áprilisában. Ez a futam az első, amit már a Liberty Media fennhatósága alatt vezetnek be, és a Vietnámi Nagydíj rendezése is mutatja, hogy az F1 menedzsmentje elkötelezett az ázsiai régió iránt, ahol már olyan sikeres rendező országokat találhatunk, mint Szingapúr, […]
Vietnam nagy lépést tett előre az ügyben, hogy 2020-ban szerepelhessenek a Forma-1-es versenynaptárban. Hanoi Népbizottsága meghívókat küldött ki egy jövőhéten megrendezésre kerülő eseményre, melyen bemutatják az utcai pályát. „Hanoi városának sikerült elintéznie az együttműködést, hogy hivatalos versenyrendező lehessen az FIA Forma-1-es világbajnokságban, 2020 áprilisától.” – áll a meghívóban. Azonban nem csak Hanoi lehet új helyszín […]
A BBC értesülései szerint egy új helyszínen láthatunk majd Forma-1-es futamot 2020-tól, méghozzá Vietnámban. Az köztudott, hogy a Liberty Media folyamatosan tárgyal egy esetleges nagydíjról a fővárosban, Hanoiban. Azonban a BBC Sport úgy értesült, hogy az üzletet már nyélbe is ütötték és a közeljövőben ez bejelentésre kerül. A tervek szerint a történelmi városrész külső részén […]
Az FIA elnöke, Jean Todt úgy véli, hogy Ázsiában és az Egyesült Államokban is vannak még potenciális Forma-1-es helyszínek, és lehetséges az Argentin Nagydíj visszatérése is. Az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, a Liberty Media elkötelezett amellett, ahogy tovább bővítse a jelenlegi, 21 versenyes naptárat. Szóra jött már többek között Vietnam, és Miami is, és az […]
A Forma-1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone szerint a 2020-as versenynaptárban már ott lehet majd Vietnam is. „Szerintem lesz verseny Vietnamban.” – mondta a 87 éves Ecclestone a londoni irodájában meghívott újságíróknak. Ecclestone szerint a vietnami kormány hajlandó jelentős összeget fizetni azért, hogy versenyt rendezhessenek a fővárosban, Hanoiban. A Maláj Nagydíj kikerült a versenynaptárból, az F1 […]
A legfrissebb jelentések szerint Vietnam engedélyt kapott utcai Forma-1-es futam rendezésére. Vietnam évek óta szeretett volna versenyt rendezni, de a Forma-1 korábbi irányítója, Bernie Ecclestone nem rajongott ezért az ötletért. Az új tulajdonosok azonban más véleményen vannak. A Forbes értesülései szerint „nagyon úgy fest”, hogy a jövőben lesz verseny Vietnamban, ez pedig a következő hetekben […]
Vietnámi képviselőkkel tárgyalnak a Forma-1 első emberei a jövőbeli futam lehetőségéről. Korábban még Bernie Ecclestone is felvetette egy esetleges versenyhétvége lehetőségét Vietnámban, azonban mégis visszalépett ettől üzlettől arra hivatkozva, hogy már így is elég sok verseny van Ázsiában. Az F1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches azonban utcai futamot szeretne ott rendezni. Miután pedig Malajzia úgy döntött, […]
Fotó: Tajthi Andrea Bernie Ecclestone, még a Liberty Média hatalomátvétele előtt elutasította Vietnám F1-es versenyrendezési kérelmét. Ecclestone-t sokan támadták azért, mert túl sok „indokolatlannak” gondolt helyszínre vitte el a Forma-1-et, ám Christian Sylt újságíró szerint Vietnámot például épp azért utasította el Ecclestone, mert semmiféle autósport kultúra nincs ott jelen, továbbá „már van pár verseny abban […]