Lewis Hamilton utalt rá, hogy nem biztos, hogy meghosszabbítja jelenlegi szerződését a Mercedesnél. Mivel kitart amellett, hogy 40 évesen már nem feltétlenül akar majd a Forma-1-ben versenyezni. A britet a jelenlegi szerződése a következő szezon végéig köti az Ezüstnyilakhoz. Egyre több kérdés merül fel azonban Hamilton hosszú távú jövőjével kapcsolatban, miután a hétszeres világbajnok januárban […]
Nem is olyan régen volt egy időszak, amikor Scott Pruett neve egyet jelentett AZ autóversenyzővel. A 61 éves versenyzőtől rettegett az egész mezőny, hiszen bármilyen rossz helyzetből, bármilyen autót el tudott vinni a csúcsra. Pruett 1985-ben kezdett el profi versenyzéssel foglalkozni, és egy évvel később megnyerte első bajnoki címét, az IMSA GTO bajnokságot. Pályafutása során […]
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff arról beszélt, milyen következményei lehetnek Lewis Hamilton távozásának a Forma-1-ben. A britek hétszeres világbajnoka az Abu Dhabi Nagydíjon drámai körülmények között bukta el a bajnoki címet, ami óta nem is szólalt meg nyilvánosság előtt, az év végi FIA gálát is kihagyta. Ezenkívül Hamilton visszavonulásáról több pletyka is elkezdett terjedni, és […]
Korábban már megírtuk, hogy a jelenleg TV-s elemzőként dolgozó Dale Earnhardt Jr. tesztelési lehetőséget kapott a Hendrick Motorsportstól a Daytonai gyakorláson. Alig néhány hét múlva debütál a Next Gen autó – először a Los Angeles-i Coliseumban a Busch Clash-en, majd Daytonában. A Hendrick Motorsportot segítő Junior egyike volt annak a közel két tucat versenyzőnek, akik […]
Több éves Mercedeses korszakot zárt le a tavaly év végén Valtteri Bottas. A finn számára az Alfa Romeo jött szóba, ám ez jelentős visszalépést jelentett a karrierjében, ráadásul ő maga sem tartozik a fiatalok közé a 32 évével, így sokakban felmerült, hogy nem gondolkozott-e el saját maga a visszavonuláson. Az öt szezon alatt bajnoki második […]
Az idei szezon végén visszavonuló Kimi Räikkönen kijelentette, hogy sosem a Forma-1 volt számára a legfontosabb, a magánélete mindig előrébb volt nála. A finn 19 szezonon át versenyzett a száguldó cirkuszban, ő állt legtöbbször rajthoz F1-es futamon, illetve máig ő az utolsó Ferraris világbajnok. A GPFans nevű lapnak a szezon végéhez közeledve nyilatkozott, melyben elmondta, […]
Lewis Hamiltonról semmit nem lehetet tudni a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj óta, ahol rendkívül drámai csatában veszítette el a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben. A Mercedes brit csillaga olyannyira nem találja a szavakat a csapatfőnöke, Toto Wolff szerint, hogy mindenkit kikövetett az Instagram oldalán és az sem biztos, hogy 2022-ben viszont látjuk őt a száguldó […]
Sebastian Vettel szerint azért nem vonult vissza a 2020-as szezont követően, mert „még mindig ég benne a tűz” és emiatt szeretett volna még tovább versenyezni a száguldó cirkuszban. A négyszeres világbajnok egyik legjobb barátja, Kimi Räikkönen az idei szezon végén szögre akasztotta a bukósisakját és az idősebb, rutinosabb versenyzők is hasonló sorsra fognak jutni éveken […]
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff csak remélni tudja, hogy Lewis Hamilton nem vonul vissza az idei szezont követően, miután mindkettőjük teljes mértékben „kiábrándult” az Abu Dhabi Nagydíjon történtek után. A szezonzárón nagy úgy nézett ki, hogy a hétszeres világbajnok megszerzi a nyolcadik világbajnoki címét. A brit klasszis egészen Nicholas Latifi balesetééig tökéletesen kontrollálta a futamot, […]