A Red Bull és a Porsche frigye felbomlott. Most azonban mások is érdeklődnek hirtelen a RB Powertrains-szel való együttműködés iránt. Olyan autógyárak, mint a Honda vagy állítólag a Hyundai, illetve a beszállítói ipar vállalatai. Ez egyfajta álomesküvő lett volna, bár rövid életű. A Red Bull és a Porsche papíron jó páros volt, de a valóságban […]
A TCR Europe nyilvánosságra hozta a 2023-as versenynaptárát, amely egyértelműen az International GT Open bajnokság betétfutama lesz. A sorozat 2018-as megalapítása óta általában megosztotta a menetrendjét a GT Open és a Túraautó Világkupa eseményei között, bár tavaly elsősorban a GT World Challenge Europe mellé tette le a voksát, idén pedig a DTM-mel való kétszeri versenyzéssel […]
Eléggé viharos módon ért véget a Cyan Racing és a Lynk & Co idei WTCR szezonja. A gumiproblémák miatt változást akartak, majd visszaléptek a svéd-kínai alakulat autói. A sorozat vezetői nyilván nem örültek annak, hogy a mezőny legnagyobb csapata – ami közel harmadát tette ki a résztvevőknek – nemes egyszerűséggel kilépett a bajnokságból. Ezzel két […]
Rob Huff, a Zengő Motorsport versenyzője nyerte meg a második elzászi futamot. A brit versenyző jól kapta el a rajtot, és már az első kanyar előtt behúzódott Mehdi Bennani mellé. Az előzést sikeresen végre is hajtotta, míg Michelisz Norbert a harmadik pozíciót fogta meg. Mikel Azcona egy rövid ideig a kavicságyba is kilátogatott, miután Gilles […]
A Comtoyu Racing pilótája, Nathaenel Berthon nyerte az első WTCR futamot Franciaországban, melyet immár a Lynk & Co autók nélkül rendeztek. A hazai pilóta mindössze három tizeddel ért be Girolami és hat tizeddel Magnus előtt. Berthonnak sikerült lerajtolnia a pole-ból induló Girolamit, ezután pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Az argentint majdnem […]
A Comtoyou Racing csapatfőnöke, Jean-Michel Baert az FIA WTCR-ből való kilépésüket követően a Lynk & Co Cyan Racinget „béna vesztesnek” bélyegezte. Baert a Speed Action TV-nek nyilatkozott: „Kifejezetten azt gondolom, hogy a Lynk & Co az FIA WTCR Mercedesének hiszi magát, azáltal, hogy nyomást gyakorol a promóterre és az FIA-ra. Mivel senki sem hökkent meg, […]
A Goodyear befejezte az FIA WTCR vallelungai hétvégéjén használt összes gumijának átfogó technikai elemzését, miután több autó is balesetet szenvedett a gumik miatt. Az esetek következményeként a Lynk & Co Cyan Racing kiszállt a sorozatból. A gumigyártó azonban megerősítette, hogy nem talált gyártási problémát, és a következő versenyeken nem lesz változás a gumiabroncsok specifikációjában. A […]
A Lynk & Co Cyan Racing Team bejelentette, hogy a folyamatos gumiproblémák miatt azonnal visszalépnek a WTCR 2022-es szezonjától. Az egész gumibotrány még májusban, a Nürburgringen kezdődött, amikor a versenyhétvége közben törölték a futamokat biztonsági okokból. Ráadásul az előző, vallelungai fordulóban is akadtak problémák a Goodyear abroncsaival, Yvan Müller alatt ugyanis meghibásodott az egyik gumi […]
Balszerencsésen ért véget a portugál kaland a Zengő Motorsport magyar pilótájának számára. Nagy Dániel a második versenyen ütközött előbb a szalagkorlátba, majd az álló autójába csapódott bele nagy sebességgel Nathanael Berthon. Keserédes volt tehát Rob Huf győzelmi ünneplése a magyar csapat bokszában, hiszen a korábbi világbajnok nyerte a fordított rajtrácsos futamot, ezzel a bajnokságban is […]