A Honda azt a célt tűzte ki maga elé 2018-ra, hogy legyőzzék a Renault-t. Három küzdelmesre sikerült McLarenes év után a Honda a Toro Rossónak szállít majd motort jövőre, míg a McLaren Renault erőforrásra vált majd. 2015 óta elmondható volt, hogy a Honda a leggyengébb erőforrás a mezőnyben. „Úgy gondolom, hogy csökkentjük a lemaradásunkat, noha […]
Fernando Alonso lesújtó kritikái ellenére a Honda úgy érzi, Brazíliában „bizakodásra okot adó” teljesítményt nyújtottak, amely azt bizonyítja, hogy motoruk lassan „tisztességes szintet” ér el. Alonso Interlagosban a hetedik helyre kvalifikált és a nyolcadik helyen fejezte be a futamot, ezzel idén először elérve, hogy a McLaren sorozatban két futamon is pontot szerezzen. A spanyol voltaképpen […]
Yusuke Hasegawa elismerte, hogy néhány Hondás kollégáját kifejezetten zavarta Alonso gyakori és őszinte megnyilvánulása. Három sikertelen és szenvedésekkel teli év után idén Abu Dhabiban véget ér a Mclaren-Honda házasság. A japánok Forma-1-es projektjének a vezetője, Yusuke Hasegwa szerint a McLaren spanyol pilótája folyamatos nyomás alá helyezte őket. „Alonso folyamatosan nyomást gyakorolt ránk. Ha az autó […]
Yusuke Hasegawa, a Honda Forma-1-es projektjét vezető japán szakember szerint jelenlegi specifikációjukkal már nagyon közel állnak a Renault szintjéhez. A Honda már harmadik szezonját tölti idén a Forma-1-ben 2015-ös visszatérését követően, ám továbbra is egy rendkívül megbízhatatlan és lassú erőforrással rendelkeznek. A japánok töretlenül bíznak a projekt sikerességében: Hasegawa szerint a Spában bevetett 3.5-ös specifikációjú […]
Úgy tűnik Stoffel Vandoorne nem csak a pályán való teljesítményben, de azon kívül is egyre közelebb kerül csapattársához, Fernando Alonsóhoz. A McLaren belga versenyzőjét a csapat szokásos időmérő utáni sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy milyen különbséget érez a suzukai pályán a Forma-1 és a Super Formula autó között. „Az egyenesekben elég hasonló az érzés” – mondta […]
A teljes megsemmisüléstől való előzetes félelmük ellenére a Honda úgy ítéli, Fernando Alonso Szingapúrban használt motorja túlélte az elsőkörös ütközést. Alonso remek rajtjának köszönhetően a harmadik helyig katapultálta magát a Szingapúri Nagydíjon, ám az első kanyarban balesetbe keveredett Max Verstappennel és Kimi Räikkönennel. Két sorstársával ellentétben a McLaren tovább tudott vánszorogni az ütközés helyszínéről, az […]
A napokban egyre több jel mutatkozik arra vonatkozóan, hogy a McLaren és a Honda szakítani fognak. Addig is, amíg mindenki megismerheti a végkifejletet, érdemes megnézni Fernando Alonso hivatalos Twitter oldalát, ahonnan a spanyol eltüntette a McLarent és a Hondát is, a megnevezésből, és a borítóképéből. A korábbi F1-es csapatvezető, Giancarlo Minardi szerint már egyértelmű az, […]
A Honda tart tőle, hogy nem tudja meggyőzni a McLarent arrül, hogy 2018-ban is folytassák az együttműködést, de tovább próbálkoznak. Ha a McLaren nemet mond a a japán erőforrásra, az lehet megoldás, ha a wokingiak erőforrást „cserélnek” a Toro Rossoval. Mivel a Renault ennél több csapatnak nem tud szállítani 2018-ban, csak a csere jöhet szóba. […]
Yusuke Hasegawa, a Honda főnöke szerint „nagyon is egyértelmű”, hogy Fernando Alonso nem szeretne a továbbiakban együttműködni a japán gyártóval, amennyiben nem mutatnak fel szemmel látható fejlődést. Alonso szerződése az idei szezon végén lejár (ha még esetleg nem hallottátok volna), mclarenes jövője azonban még korántsem biztos. Lassan eljön a spanyol által saját magának kitűzött döntési […]