A Cupra és a Zengő ETCR pilótája, Nagy Dániel a sorozat szezonzáróján második helyre kvalifikálta magát, így egyértelmű a célja az utolsó versenyen. „Mindig élvezem az 500kW-os meneteket, és mindegyik időmérőm jól sikerült, a szezon elejétől kezdve, de követtem el hibákat vagy túlmelegítettem a motort, szóval mindig volt valami, aminek kellett volna ott lennie.” – […]
A Zengő pilótája, Mikel Azcona nyerte a TCR Europe első barcelonai versenyét még szombaton, és ezzel a sorozat bajnoka lett, már másodjára. A spanyol pilóta két bajnokságban vett részt egyszerre ezen a hétvégén. Európai szinten legnagyobb bajnoki riválisa, Franco Girolami technikai gondok miatt csak a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni. Azcona ezzel szemben pole-ból zavartalanul […]
Mattias Ekström éppen egyik legújabb kalandja közben, az ETCR Hungaroringi hétvégéjén járt Magyarországon, ott kaptuk mikrofonvégre. Bár túraautósként kezdte karrierjét, Ekström azóta rali-, ralikrossz- és tereprali versenyeken is megfordult. A Svéd és a Német Túraautó Bajnokságban (STCC & DTM) is nyerni tudott, miközben rendszeres résztvevője volt a Svéd Ralinak. Ekström később a világbajnoki címig is […]
Báldi Gergő kétszer nyerte meg az FIA WTCR hivatalos szimulátor-bajnokságát, és most hétvégén igazi TCR-autóval versenyezhet Brnóban a M1RA csapat színeiben, amely címvédőként tér vissza a TCR Eastern Europe mezőnyébe. Az biztos volt, hogy Báldi Gergő ezen a hétvégén Brnóban versenyez, de egy csavarral nem a Swift Cup Europe idényzáróján áll rajthoz, hanem a TCR […]
Sok-sok csata után került ki a mezőnyből a „Hungaroring királya” az Pure ETCR magyar állomásán. Pontgyűjtő körök Első körben Farfus és Ekström húzott be egy-egy győzelmet az „A” ágon. A másik „B” oldalon, Nagy Daniel egy rossz rajt után egy jó manőverrel fel tudott jönni másodiknak, Baptista mögé. Eközben Azcona is remekelt, igazolva a Zengősök […]
A Pure ETCR egyik állandó pilótája, Oliver Webb ezen a hétvégén egy LMP2-es autót vezet majd Le Mans-ban így nem lesz ott a Hungaroringen. Webb az ARC Bratislava csapatának tagja lesz, Matej és Miroslav Konopka mellett. Helyette a Romeo Ferraris-M1RA egy olasz pilótát, Luca Ferrarát kérte fel, hogy ugorjon be a brit helyére. Ferrara néhány […]
A WTCR és a Pure ETCR mezőnye hétvégén a Hungaroringre látogat, ahol idén újra nézők előtt versengenek majd a legjobb pilóták. A Sport1 a helyszínről, összesen kilenc órában számol be élőben a hétvégi eseményekről. Bőven lesz kiért szorítania a magyar szurkolótábornak. Nem akármilyen autósportcsemegét láthatnak a Sport1 nézői szombaton és vasárnap, hiszen idén is ellátogat […]
Nagy Dániel az összetett dobogóért, illetve az első futamgyőzelemért érkezik a Hungaroringre a Zengő Motorsport Cuprájával, a magyar M1RA istálló pedig ott folytatná hazai pályáján, ahol a legutóbbi futamon, Koppenhágában abbahagyta – vagyis a dobogó tetején. A hétvégén a negyedik fordulójához ér az első elektromos túraautó-bajnokságának nyitó szezonja, ahol a versenypályák legerősebb gépei közé tartozó […]
Nagy Dániel 2017 után visszatér a Zengő Motorsporthoz, ahol a hétvégén rajthoz áll a TCR Európa-kupa idénynyitó, szlovákiaringi fordulóján. A WTCR-dobogós magyar pilóta már túl van néhány teszten a számára új Cupra León Competiciónnal, kipróbálhatta a TCR Europe-ban idén bemutatkozó Hankook-gumikat, és szeretne dobogóra állni az egyik futamon. Hosszabb ideje nem lehetett hallani felőled, már […]