Hihetetlenül izgalmas futamnak lehettünk tanúi hétfőn, a Túraautó-Európa-bajnokság holland futamának második versenyén. Brillíroztak a HELL ENERGY Racing Team with KCMG versenyzői – Tassi Attilától bravúros előzéseket és drámai befejezést láthattunk, míg Josh Files az első helyen autózta végig a versenyt. Habár kalandosan kezdődött Tassi Attila hétvégéje – az első futamról kishíján elkésett, mivel a versenyre […]
Danny Kroes indulhatott a poleból a PCR Sport Cupra TCR-rel, de Jens Reno Møller is megelőzte, illetve a remekül rajtoló Josh Files, aki a negyedik helyről jött fel másodiknak már az első kanyar előtt. Nem is sokat teketóriázott, és pár kanyarral később átvette a vezetést, és el is húzott Files az őt üldözőktől. Az események […]
Ismét versenyhétvége van a túraautó Európa-bajnokságban. Tassi Attila ezúttal Zandvoortban állt rajthoz a HELL ENERGY Racing Team with KCMG színeiben és maga mögé utasítva legnagyobb versenytársait, végigsöpört a pályán, hogy végül újra dobogóra állhasson. Nehezen indult a 2018-as szezon Tassi Attila számára: az első futamon voltak gondok az autójával és még egy vírus okozta láz […]
Jaap van Lagen volt a poleban a Team WRT Audijával, de rosszul rajtolt, így már Azcona és Tassi Attila is meg tudta előzni az első kanyarban a hollandot. Mögöttük Reece Barr is keresztbe indult el a pálya közepe irányába, ahol hozzáért Nagy Dani kerekéhez, így a M1RA-s akaratán kívül bepörgette és a palánkba küldte az […]
Stefano Comini kihagyja a soron következő TCR Europe fordulót, amit a hétvégén tartanak majd Zandvoortban, miután úgy döntött, hogy elég is lesz abból a Subaru WRX STI-ből amivel a szezonnyitón indult Franciaországban. A kétszeres TCR International Series bajnok az utolsó pillanatban került fel a rajtrácsra Paul Ricardban, egy olyan autóval, amit a Top Run épített, […]
Meghatározták a TCR rendszer hétvégi BoP, azaz Balance o Performance értékeit a hétvégére, melynek a vesztese újra a Hyundai lett. A motorerőt le kell csavarniuk 97.5%-ra, és majdnem az összes autónak rajtuk kívül kevesebb súlyt kell vinnie. A Hyundai i30 N TCR konstrukció ugyanakkor a szezonkezdet óta dominál, és a Nürburgring Nordschleifén is legutóbb a […]
Lezajlott a TCR Europe 2018-as szezonjának első versenyhétvégéje és Tassi Attila ismét bravúrosat ment. A fiatal tehetség a hétvégére megbetegedett és az időmérőkön sem sikerült jó helyezést elérnie, de ezzel még nem ért véget a nehézségek sora; az első futamon ugyanis defektet kapott, de a második versenyre összeszedte magát és 11 helyet előzve 6. lett. […]
Pont a rajt előtt kezdett el esni az eső, így már idő sem volt kerekeket cserélni. A nehezített körülmények között Vernay javított a helyezésén a nyitó körben, bemászott Jens Reno Møller és Francisco Mora elé. Josh Files a negyedik helyért küzdött Morával, de elvesztette uralmát a Civic felett, de sikerült nagyot mentenie. A brit gumijai […]
A rajtnál a poleból Dusan Borkovic remekül jött el, és az első kanyartól kezdve vezetett, Nagy pedig itt vette át a második helyet Azconától. M1RA-s csapattársa mindeközben megpörgött ugyanezen kanyarban a Hyundai-jal, így Mora hamar a sor végére került. Az első három helyezett hamar kiépített magának némi előnyt, míg utánuk Stian Paulsen hősiesen védekezett Cuprájával […]