KezdőlapTouring CarDTMKubica megszerezte első dobogóját a DTM-ben!

Kubica megszerezte első dobogóját a DTM-ben!

-

René Rastot megint nem tudta senki sem megállítani, de a nap híre mégis Robert Kubica első DTM-es dobogója lett.

A pole pozíciót megszerző Habsburg jól védekezett Rasttal szemben az első kanyarban, míg Müller a harmadik helyre jött fel, mögéjük.

A második körben jött is a biztonsági autó, mivel Jonathan Aberdein meglökte a jó formában autózó Fabio Scherert, aki nekiütközött Robin Frijnsnek. A holland kormányműve megsérült, így kiesett, valószínűleg búcsút mondhat bajnoki reményeinek is.

Az újraindításnál a beugró Tréluyer ment neki Auernek, aki később Philip Enggel is összeütközött. A francia endurance legenda folytatni tudta, de a két osztrák nem tudta folytatni a versenyt.

Az élmezőnyben a vezető Habsburg és a harmadik helyen haladó Müller jöttek, ki elsőnek. Őket ez körrel később követte Rast és Rockenfeller is, akik átugrották a korábban kiálló ellenfeleiket.

Rockenfeller hamar áldozatul esett a Habsburg-Müller triónak, miközben Rast áthámozta magát a még kiállást nem teljesítő autókon. Habsburg követte őt, ám Müller fennakad Jamie Green-en. A brit végül levágta a sikánt, ezért pedig büntetést kapott, így került ki Müller elől.

A mezőnyből utolsóként Robert Kubica állt ki, és a negyedik helyre jött vissza. Először Müller, majd a lengyel is elment Habsburg mellett, aki így lecsúszott a dobogóról. Később azonban még többet veszített a tempójából, és még hátrébb került.

A végén tíz talpon maradt autóból Rast látta meg először a kockás zászlót, 23. győzelmét szerezve. Ezzel utolérte Mattias Ekströmöt és Gary Paffettet az örökranglista harmadik helyén.

Az idei szezonból már csak egy hétvége van hátra, a Hockenheimringen.

A verseny végeredménye:

# Versenyző Autó Különbség
1 ?? René Rast Audi
2 ?? Nico Müller Audi +11.500
3 ?? Robert Kubica BMW-ART +25.785
4 ?? Timo Glock BMW +29.572
5 ?? Jamie Green Audi +30.209
6 ?? Mike Rockenfeller Audi +31.971
7 ?? Sheldon van der Linde BMW +33.095
8 ?? Marco Wittmann BMW +47.199
9 ?? Harrison Newey Audi-WRT +47.651
10 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +1 kör

A bajnokság állása:

# Pilóta Márka Pontok
1 ?? René Rast Audi 304 0
2 ?? Nico Müller Audi 285 -19
3 ?? Robin Frijns Audi 263 -41
4 ?? Mike Rockenfeller Audi 117 -187
5 ?? Timo Glock BMW 116 -188
6 ?? Sheldon van der Linde BMW 105 -199
7 ?? Marco Wittmann BMW 95 -209
8 ?? Loic Duval Audi 88 -216
9 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 68 -236
10 ?? Jamie Green Audi 67 -237
11 ?? Lucas Auer BMW 51 -253
12 ?? Philipp Eng BMW 45 -259
13 ?? Jonathan Aberdein BMW 45 -259
14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 27 -277
15 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 20 -284
16 ?? Robert Kubica BMW-ART 16 -288
17 ?? Benoît Tréluyer Audi 0 -304