Max Verstappen először állt rajthoz a GT World Challenge Europe sorozatban, és a Mercedes volánját az utolsó órában átvéve ismét emlékezetes perceket okozott a Forma–1-től távol versenyezve, hiszen a 24. helyről felzárkózva a 9. pozícióba hozta be csapata autóját.
A Portimãóban rendezett háromórás verseny a bajnokság utolsó állomása volt idén, de az első olyan, amelyen Verstappen is rajthoz állt. Váltótársai Ben Barnicoat és Chris Lulham voltak a Verstappen Racing #3-as számú Mercedes-AMG GT3-asában, a három pilótának pedig nagyjából azonos időtartamot kellett vezetnie – ezt úgy osztották le egymás között, hogy a holland az utolsó órát kapta meg. A verseny 18 és 21 óra között zajlott, vagyis különlegességét az adta, hogy még világosban rajtolt el, de már sötétben ért véget.
Verstappenék a 15. helyre kvalifikáltak, de büntetések miatt kettőt még előreléptek a rajtrácson a start előtt. Barnicoat kezdett a #3-as autóban, és a nyolcadik helyen haladt, amikor az első óra végén megkezdődtek a pilótacserék – ő ekkor Lulhamnek adta át az ülést.
A mintegy 60 autót felvonultató mezőny elkerülhetetlenül hozott kicsúszásokat és kieséseket, így több teljes pályás sárga zászlós szakasz és biztonsági autós periódus is szabadtalta a versenyt. Az egyik ilyen safety car utáni újraindítást követően Lulham hibázott, amivel nehéz helyzetbe hozta csapatát: egy sikertelen előzési manőver során ugyanis kiforgatta Luca Stolz #48-as Mercedesét, ami miatt kisvártatva áthajtásos büntetést kapott.
A döntés nem sokkal azt megelőzően érkezett meg a felügyelőktől, hogy Lulham befejezte volna a maga etapját, de még letöltötte a büntetést, mielőtt átadta volna az autót Verstappennek. A holland így a pilótacsere után csak a 24. helyen tért vissza a pályára, s 45 perce maradt, de innentől látványos felzárkózásba kezdett, amit segített, hogy egy újabb biztonsági autós szakasz összerázta a mezőnyt. A négyszeres világbajnok előzései közül az utolsót egy Ferrariban ülő Leclerc ellen mutatta be – Charles Leclerc öccse, Arthur ugyanis az #50-es számú Ferrari 296 GT3-at vezette ekkor. Ez az előzés Verstappen és csapata számára a 9. helyet jelentette a leintésnél.
A győzelmet is egy Mercedes, a GetSpeed #17-es autója szerezte meg Maximilian Götz, Fabian Schiller és Ralf Aron kezei alatt.
Verstappen és Arthur Leclerc csatája:
